Felsőoktatási felvételik - elektronikus úton is lehet majd jelentkezni

MTI Sajtóadatbank, 2004. december 6. 10:06
Elektronikus úton is jelentkezhetnek a mostani felvételi eljárás során a diákok a felsőoktatási intézményekbe, a jövő évben ugyanakkor február 15-re módosul a jelentkezési határidő.
Roberts Éva, az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda tájékoztatási igazgató-helyettese az MTI-nek elmondta: az elektronikus jelentkezés könnyebbséget jelenthet a diákoknak. Nem feltétlenül szükséges jelentkezési lapot vásárolni, és a jelentkezők folyamatosan módosíthatnak a lapokon, az irodánál a február 15-i állapotot veszik figyelembe. Az elektronikus jelentkezések által csökkenhet a hibalehetőségek száma is, ugyanis több helyen előre rögzített menüsorból lehet kiválasztani a tételeket, szakokat, képzési helyeket és "súgók" is segítik az esetleg elakadókat. Ha valamilyen adatot nem tölt ki a jelentkező, nem is léphet tovább.

Korábban tipikus hibaként jelentkezett, hogy a személyi adatok pontatlanok, vagy hiányosak voltak, sok esetben előfordult az is, hogy a szak, vagy képzési forma neve hiányzott. Idén a jelentkezők közül minden ötödik hibásan vagy hiányosan töltötte ki az adatlapot, míg korábban 30 százalék feletti hibaarány volt jellemző. Roberts Éva elmondta: az eljárás díját, amely idén is 3.000 forint lesz jelentkezésenként, egy összegben egy bankszámla-számra kell átutalniuk a diákoknak. Ugyanakkor az OFI azt ajánlja, ne hagyják az utolsó pillanatra a jelentkezéseket, még ha elektronikus úton nyújtják is be a diákok, mert bár maximális kapacitással készülnek, a rendszer túlterheltsége esetén korlátozások léphetnek életbe. Az elektronikus jelentkezési rendszert tavaly már tesztelte az iroda, akkor jól működött. Közlése szerint továbbra is korlátlan helyre lehet jelentkezni, az eljárás során 120 pontot és maximum 24 többletpontot lehet szerezni, utóbbit többek között nyelvvizsgáért, emelt szintű érettségiért. A minimális ponthatár 72 pont, a felsőfokú szakképzésben 60 pont lesz. Jövő évtől a hozott pontok duplázásával már nem lehet bekerülni, és a művészeti és testkulturális szakokon megmarad a gyakorlati vizsga. Idén 166 ezren jelentkeztek egyetemekre, főiskolákra. A felvételi eljárásra vonatkozó részletes tudnivalókat a december 15-én megjelenő felvételi tájékoztató és egyéb kiadványok tartalmazzák.

Kulcsszavak: oktatás

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

CHARITY FEST – Az adományfesztivál

A CHARITY FEST minden bizonnyal az év legjótékonyabb fesztiválja. A rendezvény jegy-, étel- és ital eladásaiból származó bevételeit ugyanis jótékony célokra fordítják. Az egy napos eseményre napközben elsősorban a családokat, az estétől másnap hajnalig tartó koncertekre főként a fiatalokat várják. A CHARITY FEST 2019. május 18-án reggel 9.30 órakor nyitja meg kapuit a Dürlin Rendezvényparkban.

2019. április 15. 18:22

Szavazzon az irodalomra!

A Libri április és május között arra buzdítja az olvasóközönséget, hogy szavazzanak a kortárs magyar irodalomra. A 2016-ban alapított Libri irodalmi díjak kampánya a döntőbe került tíz kortárs magyar irodalmi alkotásra és szerzőikre hívja fel a figyelmet. Március végétől már a közönség is szavazhat, és kiválaszthatja kedvencét a tíz döntős közül. A díjak ünnepélyes átadógálája május 15-én lesz.

2019. április 10. 08:59

Gyerekek mesélték el a Telekom Erdei házikójának történetét

Lezárult a Magyar Telekom meseíró pályázata, amelyre három korcsoportban nevezhettek a gyerekek. A győztes pályaművek e-könyv formában májustól lesznek elérhetők a tvgo.hu oldalon, valamint valamennyi okoseszközön.

2019. április 1. 12:33

Virtuális sétával gyűjtenek a fogyatékkal élők számára

Már alig hétezer kilométer hiányzik ahhoz, hogy a Liferay Hungary csapata Föld-kerülő virtuális sétája végéhez érjen és ezzel támogassa a Kézenfogva Alapítványt. A tavaly tavasszal indult mozgalomban négymillió forintot gyűjtenek össze a fogyatékos emberek munkavállalásának támogatására. 

2019. március 28. 08:53

Hazai sztárok véreztek a Vastrónért

Ünnepeljük együtt a Trónok harca új évadának április 15-i érkezését, és add Te is véred a trónért. Az HBO a Magyar Vöröskereszttel együttműködésben véradást szervez a Trónok harca új évadának érkezése alkalmából. Így Magyarország is csatlakozik ahhoz a világméretű kezdeményezéshez, mely során a Trónok harca rajongói egy nemes cél érdekében a vérüket adják. Akik elég bátrak ahhoz, hogy vérüket adják a trónért, azokat egyedi ajándékkal jutalmazzuk. A részvétel természetesen ingyenes, de a helyek limitáltak, a vérvétel érkezési sorrendben történik.

2019. március 26. 16:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

2040-re már több elektromos autót helyeznek forgalomba, mint hagyományos járművet!

2019. április 17. 11:04

Van kedvenc webáruházad?

2019. április 9. 12:46

Elindult a jelentkezés a Nagy Digitális Kalandra

2019. április 2. 08:54

MagyarBrands díjas a Cellum

2019. március 21. 11:06
cloudappsportal.com