Mobiltelefonos térképet, műholdas navigációt kínál a T-Mobile

forrás Prim Online, 2005. május 3. 14:22
Térkép a mobilban! A T-Mobile-nál a szükséges adatátviteli szolgáltatásokkal együtt, akciós készülékcsomagban is megvásárolható a Wayfinder kifejezetten mobiltelefonokra kifejlesztett műholdas navigációs rendszere. Az Európában már több mint 120 ezer ügyfél által használt megoldással a telefon kijelzőjén megjelenített térképen, a felhasználó tartózkodási helye alapján lehet útvonalat tervezni és tájékozódni.
A mobiltelefon ma már valóban univerzális eszköznek tekinthető, hiszen a telefonkönyv, naptári bejegyzések és egyéb adatok tárolása mellett segítségével többek között képek és videofelvételek küldhetők, termékek és szolgáltatások vásárolhatók. A lehetőségek száma napról-napra nő és a 3G hazai bevezetésével az új alkalmazásoknak csak a fantázia szabhat határt.

A T-Mobile ügyfelei újabb szolgáltatásként a Wayfinder Mobile Navigator megvásárlásával telefonjukat interaktív térképként használhatják. Sőt, a műholdas navigáció segítségével Magyarországon helyismeret nélkül egyszerűen, kizárólag a kiindulási pont és a cél ismeretében megtervezhetik útvonalukat. A Wayfinder központi kiszolgálója ugyanis kapcsolatban áll a telefonnal és a megadott információk alapján megtervezi és megjeleníti, miként lehet eljutni egy adott helyre. Ezt követően a készülékhez csatlakoztatott műholdas helyzetjelző adatai alapján, a mobiltelefon kijelzőjén megjelenő térképen a Wayfinder utca szinten mutatja az utat és szükség esetén hanggal segíti a felhasználót.

Az alkalmazás előnye, hogy a mobiltelefonra telepített térképeket és a kereshető adatokat – pl. benzinkutak, éttermek, hotelek – GPRS/EDGE kapcsolaton keresztül frissíti, így azok a használat során mindig naprakészek. A T-Mobile többféle internet csomaggal a Wayfinder Mobile Navigator mellett az ahhoz elengedhetetlen GPRS és EDGE adatátviteli lehetőséget is biztosítja. A legnagyobb hazai mobilcég ügyfelei a Wayfinder használatához a telefonjukról éjjel-nappal díjmentesen elérhető telefonos ügyfélszolgálattól, illetve az alkalmazás telepítésével kapcsolatban az országos szervizhálózatban kaphatnak segítséget. A navigációs rendszer a T-Mobile Webshopban a Nokia 7610-es mobiltelefonnal akciós csomagban is megvásárolható.

A Wayfinder Mobile Navigator használatára jelenleg alkalmas készülékek: Nokia 6600/7610/7650/3650/3660/9500/9300/6630/6260/6670Nokia N-Gage, Nokia N-Gage QD, Sendo X, Siemens SX 1, Sony Ericsson P800/P900/P910i
Kulcsszavak: mobilszolg T-mobile-hu

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

Megvannak a Sony World Photography Awards idei nyertesei

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 17:44

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09