A web szétszabdalása ellen szállt síkra a világháló atyja

Milkovits Gábor, 2006. május 23. 21:32
Tim Berners-Lee, a világháló, vagyis a "World Wide Web" atyja, illetve az azonos nevű konzorcium elnöke a minap a web különböző szolgáltatásokra történő esetleges feldarabolódásának veszélyeire figyelmeztetett.
A brit tudós, akit 1989-es találmányáért azóta többek között lovaggá is ütöttek, azokra a próbálkozásokra reagált, melyekkel egyes amerikai internetszolgáltatók több pénzért magasabb szintű online hátteret, illetve prioritást biztosítanának egyes kiváltságos tartalomszolgáltatóknak és tartalmaiknak. A kétszintű rendszer ötlete leginkább az internetes tv-adások esetében merült föl. Berners-Lee ugyanakkor Edinburghban elmondott beszédében hitet tett az egységes világháló ideája mellett, ahol a hálózati semlegesség értelmében az ott áramló adatfolyam minden egyes eleme azonos elbírálás alá esik. Kihangsúlyozta, hogy az ennek megváltoztatását célzó kísérletek a web "sötét korszakát" hozhatják el, a feldarabolás pedig a világháló egyik legnagyobb előnyét, a sokszínűséget szüntetné meg. Emellett az is félő, hogy a fizetni hajlandó tartalomszolgáltatók azután a felhasználóra terhelnék át többletköltségeiket. Szerencsére a technológiai óriáscégek közül többek között a Microsoft és a Google is a tudós elképzeléseivel megegyező álláspontot képviselnek a kérdésben, az amerikai kongresszus pedig nemrég terjesztett a szenátus elé egy törvénytervezetet a web semlegességéről.

Tim Berners-Lee 1989-ben egy a részecskefizikát világszerte kutató tudósok közötti gyors és praktikus kommunikációs platformként alkotta meg a mai világháló elődjét, valószínűleg nem is sejtve, hogy találmánya ilyen rövid idő alatt és ekkora mértékben megváltoztatja majd a világot. A World Wide Web Konzorcium elnökeként Berners-Lee a web nyitottságának, illetve egységes voltának a megőrzését szorgalmazza világszerte.
Kulcsszavak: internet

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09