Internet Hungary 2006: az internet oktatására van szükség

forrás Prim Online, 2006. október 18. 11:25
A hetedik Internet Hungary konferencia első napján Tihanyban a web 2.0 alapfogalmairól, üzleti modelljeiről, az internet fejlődéséről és jövőbeni lehetőségeiről fejtette ki álláspontját számos külföldi és hazai szakember. Jelentős gazdasági előnyöket élveznek azok, akik kihasználják az internet, illetve a web 2.0 lehetőségeit.
Magyarországon azonban annak ellenére, hogy 9 millió ember érheti el szélessávon az internetet, a lakosságnak csak 6 százaléka fizet elő ilyen szolgáltatásra. A konferencián elhangzott az is, hogy a lakosság oktatása és a technológiai nyelvezet mindenki számára érthetővé tétele elengedhetetlen az internet népszerűsítéséhez, hiszen sokak azért nem veszik igénybe a szolgáltatásokat, mert nem tudják, hogy mire használható.

Egyed Géza a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakállamtitkára szerint Magyarországon a lakosság 89 százaléka olyan területen él, ahol már van szélessávú internet ugyanakkor körülbelül ezer településen mintegy 1 millió ember, vagyis a lakosság 11 százaléka nem jut internet lehetőséghez. A leszakadó régiók felzárkóztatásának és a korosztályból adódó hátrányok leküzdésének számtalan módja létezik; sok kistelepülésen például ún unoka -nézegető klubokat hoztak létre.   Baja Ferenc, a kormány fejlesztéspolitikai irányítótestületének tagja a konferencián azt hangsúlyozta, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Terv államreform programja keretében az elektronikus közigazgatás operatív programjára 99 milliárd, az államreform közigazgatás megújítási programjára, pedig 40 milliárd forint fordítható majd a következő 7 évben. 

Simó György, a T-Online vezérigazgatója a tartalomszolgáltatók Kánaánját vizionálta, amikor arról beszélt, hogy a közösségi portáloknak egyre nagyobb a látogatottsága – akár a televíziók rovására is, hiszen a média és a szolgáltatások felnőtté válásának köszönhetően a negyven év alatti korosztály körülbelül ugyanannyit netezik, mint ahány órát televíziózással tölt. A T-Online külön sajtótájékoztatóján jelentette be jövő hónapban induló IPTV szolgáltatását.

A külföldi szakértők közül az első nap Tim Wu, a Columbia Law School képviseletében előadásában az internet jövőjével foglalkozott és a platformok harcáról beszélt. Zephyr Teachout az eddigi legnagyobb hatású online elnökjelölti kampány az, amerikai Demokrata Párt webes kampányának igazgatója bemutatta, hogy az Egyesült Államokban milyen on-line eszközöket használnak a politikai kampányokban nagy hangsúlyt helyezve az elektronikus levelezésre, a közösség létrehozására a blogok, chatszobák, üzenőfalak és listaszerverek használatára. Az előadás foglalkozott azzal is, hogy az internet milyen lehetőségeket nyújt az önkéntes szövetségek létrehozására, ugyanakkor milyen veszélyeket rejt az, hogy a közélet szétverésére is hatékonyan használható.

Az esemény első estéjén kihirdették az Internet Hungary 2006 Konferencia és az MTV Kultúrház című műsora videopályázatának győzteseit is. A zsűri – amelynek tagjai Baló György, Doránszky Dobó Mátyás, Erdős Gábor, Kert Attila, Weyer Balázs – úgy ítélte meg, hogy a versenyművek egy része nem felelt meg maradéktalanul a kiírásnak, ezért több díjat nem adott ki. Megosztott második helyezett a zsűri döntése alapján Török Eszter: Adatok című munkája, mint a kiírásnak leginkább megfelelő, eredeti film és Lecza Attila, Párkereső című videofilmje, mely jó felépítése és kompozíciója miatt vívta ki a zsűri elismerését. Díjuk – a SUN Microsystem jóvoltából – egy-egy számítógép. Hajosovics Krisztián, a Szia!Ganye! című humoros, ötletes filmjéért pedig különdíjat kapott, amelyért a SUN Microsystem 19” LCD monitorját vehette át. A szervezők bejelentették, hogy a legjelentősebb és legnagyobb hazai internetes szakmai rendezvény, az Internet Hungary Konferencia kapcsán szeretnék évről évre meghirdetni a videofilm pályázatot, mivel szeretnének teret adni ennek a napjainkban kialakuló és még folyamatosan változó, de nagyon izgalmas műfajnak, melynek keretei és szakmai megmérettetése is most formálódik.

A konferenciával kapcsolatban bővebb információ a www.internethungaria.hu oldalon található.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09