Megnyílt az első romániai számítógéptörténeti kiállítás
A tárcavezető érdeklődéssel járta végig a kiállítást, majd a sajtótájékoztatón újfent elismeréssel szólt a romániai informatikai szakemberekről, akik 1989 előtt is rendkívüli eredményeket értek el. A több mint 30 éves szakmai múlttal rendelkező mérnököknek, akik részt vettek a kiállítás berendezésében is, a miniszter díszoklevelet nyújtott át.
“Nemcsak a romániai információs technológia múltjára lehetünk büszkék, hanem a jelenre is: a szoftver-export évek óta növekvő tendenciát mutat, akárcsak a szolgáltatásoké. A jövőt illetően is bizakodóak lehetünk: az IT&C piac folyamatosan fejlődik, szakembereink pedig külföldön is nevet szereztek a romániai informatikának. De az itthoni helyzet is javult, az informatikusok kivándorlása 30%-ról 5%-a csökkent” -nyilatkozta Nagy Zsolt.
A Számítógép története Romániában elnevezésű kiállításról részleteket a múzeum weboldalán, a www.maramuresmuzeu.ro címen , illetve a minisztérium honlapján (www.mcti.ro) találnak.
Ezt követően a miniszter Máramarosszigeten találkozott a helyi pedagógusközösség tagjaival a Leöwey Klára Gimnáziumban, majd a város vezetőségével, ezt követően pedig a magyar közösség képviselőivel és az RMDSZ választmányával folytatott megbeszéléseket.
Kapcsolódó cikkek
- Saját közösségi portált indít a Coca-Cola a MySpace ellen
- Egy hónap alatt 5 millió új GSM-előfizető Indiában
- Az Avnet Romániában terjeszkedik
- Az információs technológia szerepe a környezetvédelemben
- A szülők nem tudják, mit csinál a PC előtt a gyermekük
- E-petíció dönthetne a társadalmat érintő kérdésekről
- 200 millió Google Earth felhasználó
- Asus UMPC negyvenezerért
- 122 millió európai az interneten
- GTS-Datanet pályázat a jövőről, diákoknak
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!