Világfórumot rendeznek Athénban az internet irányításáról

MTI Sajtóadatbank, 2006. október 30. 08:31
Az internetvilág legfőbb képviselői, valamint legalább 90 ország küldöttei vesznek részt hétfőtől Athénban az ENSZ égisze alatt megnyíló első Internetirányítási Fórumon.
Első ízben gyűlnek össze vitára az olyan nagy internet-operátorok, mint a Yahoo és a Google, olyan emberi jogvédő szervezetek, mint az Amnesty International, olyan, az interneten publikáló ellenzékiek ellen a hatalom erejével fellépő államok, mint Kína, valamint kutatók, s az amerikai kormány képviselői is.

"Élénk vitákra lehet számítani olyan részvevők között, akik általában nem szoktak egy asztalhoz ülni" - jósolta Martin Selmayr, az Európai Unió információs társadalomért és a médiáért felelős biztosa, Viviane Reding szóvivője. Ez EU-biztos  szintén ott lesz Athénban.

A négynapos fórum megrendezéséről  2005 novemberében az Információs Társadalom Csúcstalálkozója elnevezésű tuniszi ENSZ-tanácskozáson született elvi megállapodás. Washington akkoriban nem volt hajlandó egy jottányit sem engedni az internet közvetlen ellenőrzésének kérdésében - az Icann, amely a domain-nevek elosztásáért felelős,  a washingtoni kormány fennhatósága alatt áll - de elfogadta kompromisszumos megoldásként a világfórum létrehozását. A túlságosan éles viták elkerülése végett a szervezők elsősorban olyan témákat tűztek napirendre, amelyekben nagyobb egyetértés várható, mint például az internetes bűnözés, a harc a levélszemét ellen, a személyes adatok védelme, az internethez való hozzáférés, és a véleménynyilvánítási szabadság.

Julien Pain, a Riporterek határok nélkül (RSF) szervezet tagja bejelentette: Athénban emlékeztetni akarnak arra, hogy az internet cenzúrázása az emberi jogok megsértését jelenti. Ugyanakkor, mint Markus Kummer, a tanácskozás előkészítésével megbízott ENSZ-munkacsoport koordinátora megállapította, a levélszeméttel kapcsolatban máris közös nevező, hogy mindenki ellenzi, legfeljebb az ellene folytatott harc eszközei különböznek.

Kummer szerint a Fórum nagy gyengéje, hogy nincsen döntéshozói jogköre, csupán ajánlásokat tehet. A tanácskozást hétfőn reggel Kosztasz Karamanlisz görög államfő nyitja meg.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás

A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon. 

2024. december 12. 18:02

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32