AMD: megszorítások az árháború miatt

Milkovits Gábor, 2007. április 10. 21:36
Az AMD a várakozások alatti bevételekkel kalkulál az első negyedévre vonatkozóan, és ezzel összefüggően megszorító intézkedéseket jelentett be.
Elemzők 1,5 milliárd dollár bevételt vártak a cégtől a március 31-ig tartó három hónapban, az AMD azonban jelen pillanatban 1,225 milliárdra számít. A vártnál rosszabb eredmény miatt a processzorgyártó idén 500 millió dollárral kívánja csökkenteni a fizikai eszközökre szánt tőkealapú kiadásokat, emellett pedig a tevékenységéhez nem közvetlenül kapcsolódó költségekből is le óhajt faragni. Ennél konkrétabbat egyelőre nem közöltek, fontos momentum viszont, hogy elbocsátásokat egyelőre nem terveznek, másrészt viszont a kulcsfontosságú állások kivételével a munkaerő-felvételt is befagyasztották. Az AMD részéről siettek hangsúlyozni, hogy az intézkedések 2007-ben nem fogják érinteni a cég processzorgyártási menetrendjét.

Az AMD a fő rivális és piacvezető Intelt hibáztatja a bevételkiesés miatt. Amikor ugyanis a konkurens cég az AMD javára veszített piaci részesedéséből, drasztikusan csökkentették áraikat, amit az AMD kénytelen volt követni, ám a kisebb volumennel bíró vállalatot mindez érzékenyebben is érintette. A pontos első negyedéves számokat április 19-én teszi közzé a cég.
Kulcsszavak: +céginfo AMD

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32