A Pannon bevétele 1,426 milliárddal haladta meg a tavalyit

MTI Sajtóadatbank, 2007. május 7. 10:04
A Pannon 18,989 milliárd forint kamat-, adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idei év első negyedévében, szemben az egy évvel korábbi 17,249 milliárd forinttal.
A társaság pénteki közleménye szerint a bevétel az első negyedévben 46,543 milliárd forint volt, 1,426 milliárd forinttal haladta meg a tavalyit.

A vállalat a közlemény szerint elégedett azzal a pénzügyi teljesítménnyel, amelyet a Pannon a telítettséghez közelítő, éles verseny által jellemzett magyar mobilpiacon nyújt.

A közlemény szerint az EBIDTA 10 százalékos növekedése elsősorban a magasabb bevételeknek köszönhető. Az EBIDTA ráta egy éve alatt 38,2 százalékról 40,8 százalékra emelkedett.

Az egy előfizetőre eső átlagos havi bevétel (ARPU) 10 százalékkal esett vissza 2006 negyedik negyedévéhez, s 5 százalékkal 2006 első negyedévéhez képest. Ugyanakkor az előfizetők száma 210 ezres növekedést mutat 2006 első negyedévével összevetve, ezek közül 155 ezer a számlás előfizetés.

A Pannon ezzel 2,5 százalékponttal növelte ügyfélbázisán belül a számlás előfizetők arányát, amely így 38,6 százalék. A Pannon piaci részesedése továbbra is egyharmad fölötti, 33,6 százalékos. Előfizetőinek száma az első negyedév végén elérte a 3,15 milliót.

A társaság tavaly 194,659 milliárd forint bevételt és 72,135 milliárd forint EBITDA-t ért el.
Kulcsszavak: Pannon GSM +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Fél évig ingyenes az Adverticum „DataMe DMP adatok" szolgáltatása

2020. április 30. 09:47

Az LG történetének legjobb üzemi eredményét érte el 2020. első negyedében

2020. április 29. 17:15

Gigafelvásárlás az oktatási piacon

2020. április 21. 10:32

Az ABB ingyenessé tette a digitális szolgáltatásokat

2020. április 20. 09:20
online sportfogadás