Indul az Első Magyar Webgazdasági Szakközépiskola

Az iskola az internet terjedésével megjelenő új ismeretek és szakmák oktatásának ad otthont

forrás Prim Online, 2007. május 10. 13:14
2007 szeptemberében kezdi meg működését Erdőkertesen az ország első webgazdasági középiskolája, amely az internet fejlődésével létrejött új ismereteket – weborientált vállalkozásmenedzsmentet, webfejlesztést, webüzemeltetést, webtervezést – oktat tanulóinak hivatalos középiskolai keretek között. A Webdidaktika Alapítvány által életre hívott szakközépiskola szeptemberben két osztállyal és több mint 60 tanulóval indul, a későbbiekben pedig a képzést kiterjesztik a már korábban érettségizett tanulók és más jelentkezők számára is. Ez a képzés egyedülálló a magyar oktatási palettán, webes ismeretekhez ilyen átfogó formában eddig máshol nem juthattak a diákok.
A közeljövőben a világhálóval szinte mindenki kapcsolatba fog kerülni, így a webes kompetenciáknak kiemelt szerepe van az emberek életében, a szervezetek, és vállalkozások eredményes működése szempontjából. Ezért szükség van képzett és naprakész ismeretekkel rendelkező munkaerőre, amely nem csupán autodidakta módon, hanem strukturáltan és átfogó szemlélettel sajátíthatja el az újfajta szakmai ismereteket. Indokolt volt tehát egy olyan hiánypótló szerepet betöltő iskola létrehozása, amely e fenti filozófia mentén képez a webhez magas szinten értő "mesterembereket". Napjainkban igen sokan érdeklődnek – jellemzően a fiatalok körében – a web, webszerkesztés, illetve a webbel kapcsolatos egyéb ismeretek iránt egyrészt a téma érdekessége és korszerűsége miatt, másrészt a webközeli munkaerőpiac egyre növekvő felvevőképessége miatt. A gazdálkodó szervezetek működésének és üzleti modelljének egyre inkább elengedhetetlen része a web, ám csak megfelelő szakmai ismeretek, a web és a vele összefüggő sajátos gazdasági folyamatok működési mechanizmusainak alapos ismerete mellett tud valóban versenyelőnyt nyújtani. 

Az iskolát a "Webdidaktika" az Oktatás és az Információs Társadalomért Alapítvány alapította és látja el a fenntartói feladatokat. Az Alapítvány elsődleges célja a webgazdasági ismeretek terjesztése különböző képzéstípusok – például államilag elismert képzések, tanfolyamok, tréningek, konferenciák, stb. – formájában. E tevékenység részeként jött létre a webgazdasági képzésre specializálódott Első Magyar Webgazdasági Szakközépiskola, amely a speciális tanterv mellett magas színvonalú, differenciált általános képzéssel biztosítja a felkészülést a kétszintű érettségire illetve a felsőoktatásban való helytállásra.

Az alapítványt az informatikaoktatás terén régen munkálkodó szakmai kör hozta létre, amely például 1991-től rendezi az ország legjelentősebb informatikai oktatás témájú konferenciáját (www.infoera.hu). E szakmai kör mögött tudományegyetemi karok (ELTE, Szegedi Tudományegyetem, Debreceni Egyetem) állnak, illetve olyan nagy cégek segítik munkáját, mint például az Oracle, amelynek a társadalmi szervezeteként működő "Magyarországi Oracle Felhasználók Egyesülete" a Webdidaktika Alapítvány egyik alapítója.

Két osztály, több mint 60 tanuló

A szeptemberben induló két osztály közül az egyik klasszikus 4 éves, a másik egy nyelvi előkészítővel kiegészített 5 éves képzést nyújt a tanulók számára. A szakközépiskolába a nyolc osztályt végzett diákok, az érettségire alapozott iskolarendszerű szakképzésre érettségizett, de 21 éves kornál nem idősebbek jelentkezhetnek. Idén 135 tanuló adta be jelentkezését, előre láthatóan 65-68 diák fog tanulni a két osztályban.

Mindemellett az iskola hamarosan meg fogja hirdetni az államilag finanszírozott érettségi utáni szakképzéseket is. Ez az iskolarendszerű oktatás nappali munkarendben, a délutáni időszakban történik. Mivel az új OKJ szerinti informatikai képzések vélhetően csak jövőre indíthatók, így szeptembertől a "Rendszer informatikus" és a " Multimédia-fejlesztő" szakmákban indul az oktatás, februártól pedig keresztfélévben indul a "Webfejlesztő" és a "Webmester" szakképzés.

Erdőkertes, a befogadó

Az Alapítvány 2005. elején kezdett keresi egy megfelelő települési önkormányzatot, amely "befogadja" az iskolát. Végül Tápiószele és Erdőkertes önkormányzata érdeklődött leginkább a tervek iránt, és nyújtott segítő kezet. Az erdőkertesi általános iskola épületében mind a szakközépiskola, mind az érettségi utáni képzések helyet kaphatnak, (itt található az iskola székhelye), míg Tápiószelén az érettségi utáni szakképzés fog elindulni várhatóan a közeljövőben.

Mit nyújt az iskola?

Az általános képzés mellet a tanulók a tanórai és tanórán kívüli foglalkozások keretében az iskola profiljának megfelelő szakmai orientációs és szakmai alapozó tantárgyakat tanulnak, amelyek előkészítik az érettségit követő szakképzést, szakmaszerzést. Kiemelten ajánlható az iskola azon diákoknak, akik az informatika, a programozás, a webfejlesztés, a honlapüzemeltetés, a webmesteri feladatok, a digitális képalkotás, a képi kifejezés, a reklámkommunikáció, a médiagazdaságtan, a digitális világ gazdaságtana, az online marketing vagy épp a webvállalkozás ismeretkörök iránt mutatnak érdeklődést.

Az oktatás az erdőkertesi általános iskola épületében lesz, a tantestület tagjait már kiválasztották, a szükséges oktatási eszközök adottak. A képzés tematikája különleges igényeket is támasztott, hiszen a szakmai (webgazdasági) tantárgyak tekintetében nem elegendő a szokványos informatikai képzettség, olyan tanárokra is szükség van, akik emellett értik, átlátják a webgazdasági filozófiát, képesek az ismereteket ebből a nézőpontból átadni.

Új iskola, új tananyag

Jelenleg is folyik egy a teljes webgazdasági ismeretkört érintő tananyag fejlesztése, amelynek eredményeképpen egy olyan összetett "ismeretháló" alakul ki, amelyből sokféle tanfolyam állítható össze a pillanatnyi igényeknek megfelelően. 

A szakmai tantárgyak kialakítását segíti, hogy az iskolának rendelkezésére állnak az „Oracle Academy” program tananyagai, amelyeket a 3. és 4. évfolyamosok oktatásában fognak felhasználni adatbázisok és adatbázis modellek tervezése témakörben. Az „Oracle Academy” program az Oracle oktatási kezdeményezése, amely felsőfokú középiskolai – technikumi vagy szakközépiskolai – képzést nyújtó intézmények számára érhető el. Célja az informatikai szakemberhiány csökkentése a modern eszközökhöz értő szakemberek képzésével. Jelenleg az erdőkertesin kívül 13 magyar szakközépiskolában hasznosítják az akadémia tananyagait.

Az akkreditálás után országszerte megkezdődik a tanfolyamok szervezése több célcsoport (vállalkozások, cégvezetők, munkavállalók, a szakmában dolgozók, művészek, stb.) részére. E tanfolyamok sokkal rugalmasabban igazíthatók a piaci igényekhez, mint az államilag elismert képzések, amelyek változtatása, akkreditálása igen nehézkes.

Jelenleg készül az iskola honlapja (www.webgazdasagi.hu), ezen jelennek meg folyamatosan az iskola és az alapítvány által szervezett tanfolyamok, a jelentkezési feltételek, illetve egyéb aktualitások.

További tervek

Az alapítvány már elkezdte a webgazdasági képzés országos hálózatának szerevezését. Több településen folyik majd webgazdasági szakközépiskolai képzés és szakképzés a partnerintézményekben, jelenleg több intézménnyel is folynak erről tárgyalások. Az együttműködés keretében az alapítvány segítséget nyújt a tényleges webgazdasági szakképzést előkészítő szakközépiskolai oktatás kialakításában, beindításában (alapeszme, szakmai orientációs tananyagok, kerettantervek, közreműködés a kollégák és az érdeklődő szülők/diákok tájékoztatásában, marketingtámogatás, szervezési segítség, tanácsadás, stb.), illetve képzések és tanfolyamok közösen szervezésében.

További információ:

Csibor Zoltán
Képviselő
Webdidaktika Alapítvány
20/972-5902
csibor@webdidaktika.hu
Kulcsszavak: oktatás internet

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!

2024. december 2. 11:38

Megvannak az idei év legjobb webshopjai

2024. november 29. 17:16

Megjelent a legfrissebb, immár 27. Ericsson Mobility Report

2024. november 26. 20:37

Idén is keresi a digitális szakma női példaképeit az IVSZ és a WiTH

2024. november 22. 16:40