Magyarországon 60-70 százalékos a digitális analfabéták aránya
Informatikai konferencia a Dunán
Külön szekcióban vitatták meg többek között az internet alapú tévézés (IPTV) lehetőségeit és a felhasználók aktivitásán alapuló úgynevezett webkettes alkalmazások kilátásait. Ugyancsak külön szekcióülésen foglalkoztak az elektronikus kereskedelem, és az internetes banki szolgáltatások helyzetével, illetve az online közigazgatás helyzetével.
A beszélgetések vezérfonala Kék Notesz 2007 című jelentés az infokommunikáció magyarországi helyzetéről. A szervezők és az Információs Társadalom- és Trendkutató Központ (ITTK) együttműködésével készült beszámolóból kiderül, hogy Magyarország "eminens sereghajtó", azaz a lakosság csupán egyharmada internetezik, de majdnem mindenki szélessávú kapcsolaton keresztül.
A szélessávú internet lassabb, mint Nyugat-Európában, igaz, Magyarországon is csökken a szolgáltatás ára, viszont 500 ezer ember (a lakosság 5 százaléka) nem tud hozzáférni lakhelyén az infrastruktúra elmaradottsága miatt.
A száz lakosra jutó mobiltelefon-előfizetések száma 2006 végén már 99,1 volt, de ez nem jelenti, hogy lassan mindenkinek telik saját készülékre, a felmérések szerint ugyanis a 14 évnél idősebbek kétharmada használ csak maroktelefont.
Magyarországon még mindig hatvan-hetven százalékos a digitális analfabéták aránya, és a lakosság fele kifejezetten idegenkedik a számítógéptől - állapítja meg a jelentés.
A kulturális örökség digitalizálásának ügye sem áll túl jól: helyenként elszórtan folyik csak a munka, tervszerűség helyett az esetlegesség a jellemző, holott a feldolgozásra váró anyag óriási.
Az elektronikus közigazgatás működéséhez szükséges rendszerek kiépítése viszont befejeződött, és ebből a szempontból 2006-ban Magyarország lépett előre a legnagyobbat az Európai Unióban, a 23.-ról a 14. helyre.
A nyolcadik éve rendezett Internethajó konferencia alkalmából kiadott helyzetjelentés Helyünk a nagyvilágban című összefoglaló fejezetéből végül kiderül, hogy "Magyarország a közel egy évtizede megszokott helyén, a követő országok középmezőnyében található, folyamatosan a felzárkózás és a leszakadás határán egyensúlyozva."
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A jövő programozói versenyeztek
A régió legjobb egyetemista és középiskolás programozói mérték össze tudásukat a Debreceni Egyetem Informatikai Karán rendezett Regionális Programozói Csapatversenyen. A résztvevők számot adhattak arról, rendelkeznek-e naprakész informatikai tudással és hogyan tudnak csapatban dolgozni.
Az AI használata a munkavállalók 22%-át érinti a magyar ingatlanpiacon
A mesterséges intelligencia egyre nagyobb szerepet kap az ingatlan- és építőiparban, de vajon hogyan áll Közép-Európa ezen a téren? Egy friss kutatás szerint a magyar ingatlanpiacon dolgozók mindössze 22%-a használ mesterséges intelligenciát, 23%-uk napi szinten, 46%-uk pedig heti rendszerességgel, de mégis érzékelhető a változás: az ingatlan- és építőiparban dolgozók 60%-a mindhárom piacon kifejezte, hogy szívesen elsajátítaná az új technológia alkalmazását.
Örökíts meg minden téli pillanatot a LAMAX új akciókameráival
Három új akciókamerával frissítette kínálatát a LAMAX. Kompakt és strapabíró kialakításuk és mellékelt kiegészítők révén az új akciókamerák minden terepen megállják helyüket. A kamerák a csomagolásban megtalálható vízálló tokkal a havas és vizes kalandok közben is jól teljesítenek, a tokokkal akár 40 méteres mélységig merülhetünk velük. Ugyanakkor a LAMAX W9.2 és a LAMAX 10.2 modellek esetén a kameraváz is vízálló, így tok nélkül 12 méteres mélységig is bírják a víz alatt.
Az állam megteheti, hogy digitalizál, kérdés, hogy miként fogjon hozzá
A modern közigazgatás támogatja a modern gazdaságot, és a kormányok és a közszféra szervezetei is haladnak a digitális átalakulás útján. Most azonban gyorsítaniuk kell a tempón, és dolgozniuk kell azon, hogy megfeleljenek állampolgáraik elvárásainak. A KPMG a Global Tech Report 2024 adatai alapján igyekezett választ adni a digitális közigazgatással kapcsolatos aktuális kérdésekre, és felvázolni azokat a lehetséges lépéseket, amelyeket a kormányzati tisztviselők tehetnek meg a digitális átalakulás érdekében. Az adatok 118 kormányzati technológiai vezető és döntéshozó válaszain alapulnak, többségében (60%) Európából, továbbá Ázsia és a Csendes-Óceán térségéből (21%), valamint Észak-, Közép- és Dél-Amerikából (19%).
A félelem és a kapzsiság irányítja a kriptopiacot
A befektetői hangulat jelentősen befolyásolja a kriptovaluták értékét a metaverzum kriptopiacán visszaeséskor – derül ki a Budapesti Corvinus Egyetem új kutatásából.