Informatikai és információs szolgáltató központ Debrecenben

MTI Sajtóadatbank, 2007. május 29. 09:04

Ennek az épületnek templomnak kell lenni, de ugyanakkor meg kell találni azokat a közösségi funkciókat is, ami kötődik a mindennapi élethez - mondta Bölcskei Gusztáv református püspök pénteken Debrecenben, amikor felavatta a Tiszántúli Református Egyházkerületnek az egyetemi templom épületében kialakított informatikai és információs szolgáltató központját.

A Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke emlékeztetett rá, hogy hosszú küzdelem után a közelmúltban kapták vissza az egyetemi templomot, amely sok éven át "kívülről templomnak nézett ki, de belülről nem volt az".

A református egyház megkezdte a templom visszaállítását, amelynek első ütemében az alagsorban informatikai központot, internetkávézót és könyvesboltot alakítottak ki.

Itt kapott helyet a Magyarországi Református Egyház informatikai központja is - tette hozzá a tiszántúli református püspök.

Halász János, Debrecen alpolgármestere kifejtette: a város akkor erős, ha erősek a közösségei, Debrecen akkor erős, ha egyházi közösség is erős.

A kulturális alpolgármester szerint a reformtus egyház erejét mutatja, hogy építkezni, újrahasznosítani is tud, amihez a továbbiakban is megígérte Debrecen segítségét.

Üdvözölte az egyház és az egyetem együttműködését Nagy János, a Debreceni Egyetem (DE) rektora is. Reményét fejezte ki, hogy az egyeteme csaknem 30 ezer hallgatója az új központtal olyan lehetőséget kap, amire régóta vártak.

A szolgáltató központban ugyanis száz számítógépes munkaállomást alakítottak ki, amit az egyetemisták este nyolctól reggel nyolcig használhatnak. Napközben számítógépes tanfolyamokat, képzéseket rendeznek a központban, de az internetkávézót ekkor is igénybe vehetik a debreceniek, köztük az egyetemi hallgatók.

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Dizájnkiállításon és konyhai szakkiállításon is megmutatja magát a Samsung

A Samsung két milánói eseményen vesz részt idén áprilisban. A vállalat az EuroCucina 2024 konyhai szakkiállításon az összekapcsolt otthonok jegyében mutatja be új, prémium konyhai eszközeit és az életstílust, amit a készülékek kínálhatnak. A Milánói Design Hét Fuorisalone 2024 eseményén rendezett dizájnkiállításán pedig művészileg is megmutatja a látogatóknak a vállalat formatervezési filozófiáját.

2024. április 15. 19:32

Ez lehet a rohamosan terjeszkedő olcsó kínai webshopok igazi ellenfele

Miközben az olcsó, kevésbé minőségi árut kínáló kínai cégek gőzerővel árasztják el Európát a termékeikkel, egyre többen fordulnak egy új alternatív vásárlás felé. Ez a jelenség a közösségi finanszírozás megjelenése az online vásárlásban, ami a prémium és luxus színvonalat teszi elérhetővé. Az alacsony ár mindkettőben közös, eredményben viszont drasztikusan eltér egymástól a kétfajta vásárlás.

2024. április 15. 17:59

10 NASA találmány, melyek ma már hétköznapinak számítanak

Morzsaporszívó, babatápszer, láthatatlan fogszabályzó. Ma már hétköznapinak számító eszközök, melyekről nem is gondolnánk, hogy a világ legnagyobb űrügynöksége, a NASA áll kifejlesztésük mögött. A National Geographic összegyűjtött 10 olyan forradalmi találmányt, melyet a kezdetekben az űrkutatásban használtak, de később gyökeresen alakították át az emberek életét.

2024. április 15. 16:21

2023-ban harmadjára ért el platina minősítést a Bridgestone

A Bridgestone EMEA (Európa, Közép-Kelet és Afrika régió) ismét megkapta a platina minősítést a neves fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis által. A szervezet 2023-ban már a harmadik egymást követő alkalommal nyerte el az EcoVadis legmagasabb besorolását, amivel a Bridgestone EMEA az EcoVadis által világszerte 220 iparágban értékelt 130 000 vállalat legjobb 1 százalékba került.

2024. április 15. 16:21

Júniusban érkezik Magyarországra a Lenovo Legion Tab Android Gaming Tablet

A Lenovo bejelentette, hogy a Lenovo Legion Tab júniusban Magyarországon is elérhetővé válik. A 8,8 hüvelykes Android táblagép – amely a modern mobilos játékosok számára készült – áthidalja a PC és a mobiljátékok közötti szakadékot, egyúttal elérhető és kényelmes megoldást kínál a kiemelkedő játékélményt kereső játékosok számára.

2024. április 15. 14:43

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09