Piacon az Apple iPhone
Az 500/600 dollárba kerülő, 4-8 GB-os Apple iPhone-t zenelejátszója és forradalmi érintésérzékelős kezelőfelülete teheti igazán vonzóvá a vásárlók számára, és erre alapozva a gyártó magabiztosan 10 millió készülék eladásával számol 2008 végéig. A zenelejátszós okostelefon hátrányaként a kötelező 2 éves exkluzív AT&T szerződést (Amerikában), illetve a valódi 3G helyett csak GPRS hálózati kapcsolatot szokták felróni.
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Módosították az első magyar műhold indításának időpontját
Az Európai Űrügynökség (ESA) módosította az első magyar műholdat a világűrbe juttató Vega-hordozórakéta indításának idejét, amely február 9-e helyett február 13-án startol - tájékoztattak a Masat-1 fejlesztői közleményükben.
Tömérdek újdonsággal érkezik a Windows Phone 8 Apollo
A Skype integráción túl a többmagos processzorok, a microSD bővíthetőség, az NFC, valamint több képernyőfelbontás támogatása is helyet kap a Microsoft mobil operációs rendszerének új verziójában.
Újabb alternatíva a két SIM-es Androidra – Allview P3 AllDro
Az utóbbi időben sorra bukkannak fel a - nem Kínából származó - DualSIM-es okostelefonok, melyek Android rendszert futtatnak. Ilyen a román Allview nevű gyártó készüléke is, mely kellemes hardveres felszereltséggel kecsegtet viszonylag kedvező áron.
Okostarifa már 1990 forintos havidíjtól
A Telenor február 2-ától érvényes készülékajánlata mellett most jelentős kedvezménnyel, 1990 forintos havidíjért érhető el az Okostarifa 90 tarifacsomag, amely belföldön korlátlan böngészést, e-mailezést, navigációt és Facebook hozzáférést kínál.
A Cellum Londonban mutatta be biztonságos mobilfizetési megoldását
A társaság fejlesztésében készült el az a MasterCard Mobile szolgáltatás, amelynek világpremierjére tavaly ősszel Magyarországon került sor, és a közeljövőben újabb piacokon debütál. Az innovatív technológia nem szolgáltató-függő. A magyar cég CellPay rendszere globálisan bevezethető megoldást kínál a bankok és mobilszolgáltatók ügyfeleinek: ezt mutatták be az Orange, a Visa, a Deutsche Telecom, a Telefónica, a Telecom Italia és más nemzetközi vállalatok vezetőinek.



