Microsoft Dynamics: minden napra egy új ügyfél
A Microsoft Magyarország Dynamics-üzletága kiemelkedően teljesített idén, különösen igaz ez a most lezáruló pénzügyi év utolsó időszakára: júniusban minden munkanapra jutott egy új ügyfél.
Az éves növekedés így a tavalyi eredményekhez képest 35%-os, amely számottevően felülmúlja az előre tervezettet. „A 22 új júniusi ügyfél közül 4 cég a tízmilliárd Ft feletti árbevételt elérő nagyvállalatok, 12 cég a középvállalati körből került ki, 6 cég pedig a kisebb, 500 millió Ft alatti árbevételt elérő cégekhez tartozik. Az adatokból jól látszik, hogy nemcsak a stratégiai fontosságú középvállalati szegmensben, de egyre inkább a nagyvállalatok körében is alternatíva lett a Microsoft Dynamics, illetve a kisvállalatok felé való nyitás is sikeres termékeink bizonyos verzióival – emelte ki Ambrus Zsolt, a Microsoft Dynamics üzletág igazgatója.
A pénzügyi év során több mint 100 kis-, közép- és nagyvállalat vásárolt Microsoft Dynamics megoldást, akik közül egyre többen veszik igénybe a Dynamics termékekkel integrált Microsoft vállalati portál, üzleti intelligencia és kommunikációs megoldásait is. Microsoft-megoldást választott többek között a Fibernet Kommunikációs Zrt., a Műszertechnika, a HRP, a Kaba-Elzett, a Ghibli, az ICO Író- és Irodaszereket Gyártó és Forgalmazó Zrt., a Vimpex Drink, a Herlitz, Provident Pénzügyi Zrt., az Intertechnika Kft., a PENTA Általános Építőipari Kft., a Vitaplus, a GÉV-Huniber, a Clearwater, a Ciklo csoport, a Per-kor, a Granuflex, a Nimbusz, a Stamag-Ireks, a Vatera, valamint hat gépjármű-forgalmazó cég, több nyomda, három mezőgazdasági termelő és értékesítő szövetkezet, egy önkormányzat, és még számos kis-, közép- és nagyvállalat.
A pénzügyi évben emellett tovább bővült a Microsoft Dynamics vállalatirányítási rendszereihez készült iparági megoldások száma, amely tovább szélesíti a vertikális vállalatirányítási rendszerek piacát.
Ebben az évben a Microsoft Magyarország partnerei a következő területekre fejlesztettek vagy honosítottak iparági megoldást, melyek száma így mára megközelíti a húszat:
- nyomdaipar (Datorg Team Kft.)
- gépjármű-kereskedelem (Multisoft Számítástechnika Kft., VT-Soft Kft., Xapt Hungary Kft.)
- élelmiszer-ipari gyártás (LLP Budapest Kft.)
- építőipar (rEVOLUTION Software Kft.)
- önkormányzatok (Fisyco Hungary Kft.)
- agrárlogisztika (Monet 2000 Kft.)
- logisztika, szállítmányozás (Humansoft Elektronika Kft. , LLP Budapest Kft., Projekt-Informatika Kft.)
A 2007-es pénzügyi év árbevétel és ügyfélszám tekintetében legsikeresebb Microsoft-partnerei az XAPT, a MultiSoft, a rEVOLUTION SOFTWARE, a VT SOFT, a Fisyco, az Update Consulting, a Karádi Rendszerház, a Project-Informatika és az LLP Budapest lettek.
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Social Media 2025. Ahol az AI-trend születik!
A jövőben a tartalom forradalmára figyeljünk! A személyes, a hiteles, az egyedi, az őszinte, a releváns, tehát csak emberi érzelmi intelligenciával alkotott mondanivaló a nyerő. A habkönnyű lózungok divatja lejár. A tartalomban zajló trendek tehát nem a gépiesség irányába mutatnak. A PP Konferenciaközpont és a BKIK „Social Media 2025. Ahol az AI-trend születik!” című, szeptember 12-én megrendezendő hibrid konferenciáján mindenki felfrissítheti tudását a legfrissebb trendekkel.
A technológia etikai kérdéseire is fókuszál a Huawei nyári női vezetőképzője
Az összes EU-s tagországból, valamint Ukrajnából és a Nyugat-Balkánról vesznek részt tehetséges fiatal nők az Európai Vezetői Akadémia által negyedszerre megrendezett, „Női vezetők a digitális korban” intenzív képzésen, amelyet ezen a héten tartanak Varsóban.
Generatív mesterséges intelligencia: használatában Kína, teljes körű bevezetésében az USA világelső
Kína világelső a generatív mesterséges intelligencia (generatív MI) alkalmazásában a Coleman Parkes Research Ltd. globális felmérése alapján. A SAS vállalat megbízásából készített kutatás megállapítja, hogy a kínai üzleti döntéshozók szerint vállalataik 83%-a használja a technológiát.
Új imázsfilmmel erősíti munkáltatói márkáját a Lufthansa Systems Hungária
Új, employer branding fókuszú imázsfilmet készített a Lufthansa Systems Hungária, melyben a légiipari informatikával foglalkozó cég legfontosabb vállalati értékeit mutatja be. A Lufthansa Systems Hungária a közelmúltban két rangos employer branding elismerést is elnyert: a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) „Megbízható Munkaadó 2024/26” díját, illetve a „Randstad Hungary 2024-es Employer Brand kutatásán a – Legvonzóbb Munkaadó – IT kategória” címet.
Ikonikus alpesi hütte és drótkötélpálya kapott Siemens-technológiát
Az Alpok egyik legmagasabb és legismertebb, 4478 méteres Matterhorn-hegyéről híres Zermatt városa Svájc egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja, 2023-ban mintegy 2,5 millió vendégéjszakát regisztráltak itt. A térségben összesen 38 olyan hegycsúcs található, ami 4 ezer méternél is magasabb, ráadásul a város távoli fekvése és zord terepviszonyai miatt sajátos kihívásokkal néznek szembe a helyiek.