Bezárt az allofmp3.com
Az allofmp3.com, amely az Apple iTunes után, a világ második legnagyobb forgalmú zeneáruházaként tüntette fel magát, régóta szálka volt a nemzetközi zeneipar szemében, mivel jogdíjfizetés nélkül, a szokásos árak töredékéért kínált letölthető zenéket az interneten. Az oldalt üzemeltető MediaServices nevű orosz cég ugyanakkor váltig állította, hogy egy helyi irodán keresztül fizetnek a művészeknek jogdíjat, illetve tevékenységük összhangban van az orosz törvényekkel. Emellett azzal is védekeztek, hogy az oldalon minden felhasználót figyelmeztettek hazája szerzői jogi törvényeinek betartására. A céget eddig számtalan, elsősorban brit és amerikai lemeztársaság perelte be. Az allofmp3 működése olyannyira felbőszítette a nemzetközi kereskedelmi szervezeteket, hogy a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) a tavalyi tárgyalásokon az oldal bezárásától tette függővé Oroszország tagként történő felvételét.
Egyelőre nem lehet tudni, hogy az oldal bezárása mögött valóban az orosz hatóságok nyomásgyakorlása áll-e, akik a WTO-tagságot kiemelt célként kezelő kormányzat nevében jártak volna el. Amennyiben így van, úgy a MediaServices által az allofmp3 helyett indított igen hasonló, gyakorlatilag csak nevében eltérő mp3sparks.com megtűrése azt jelzi, hogy valódi erőteljes beavatkozás helyett az orosz kormány csak kozmetikázza a tényeket, hogy azt mondhassa, teljesítette a WTO által támasztott feltételeket.
Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI
LEO-műholdak: zsákutca vagy forradalom a szélessávú internetben?
A LEO-műholdak a világ minden szegletébe elhozhatják a nagy sebességű internetet – ha nem állnak egymás útjába. A Deloitte TMT Predictions 2020-as jelentése így fogalmazott: az alacsony Föld körüli pályán (LEO) működő műholdak konstellációi vagy forradalmat hoznak el a szélessávú szolgáltatásokban, vagy egy nagy rakás űrszemét keletkezik. Három évvel később még mindig nem teljesen egyértelmű, melyik szcenárió jön be, sok vállalat azonban továbbra is az előbbire szavaz.
Egyre többen ismerik fel Elon Musk “Starlink” technológiájának előnyeit
A gyenge internetkapcsolat miatti kellemetlenségeket senkinek nem kell bemutatni, és bár az informatika az elmúlt 5 évben robbanásszerű fejlődésen ment keresztül, az említett probléma rengeteg embernek okoz bosszúságot napjainkban is, legyen szó akár magáncélú, akár üzleti felhasználóról. Ennek hamarosan vége lehet: 2023-ban már Magyarországon is elérhető és megfizethető megoldás a Starlink szatellit alapú internet-szolgáltatás, ami hamarosan nagy hatással lehet az egész hazai távközlési piacra.
Hát persze hogy dráma!
A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...
A Széchenyi István Egyetem hallgatói ismerkedhettek meg elsőként Elon Musk műholdas rendszerével
Az Elon Musk nevéhez kötődő amerikai SpaceX űrkutatási vállalat több ezer alacsony pályás műhold segítségével létrehozott globális internetszolgáltatása a Starlink, amelynek terminálját és annak tesztelését – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal (NMHH) való együttműködés keretében – a hazai felsőoktatásban elsőként a győri Széchenyi István Egyetemen mutatták be. Ez a program is bizonyította, hogy az intézmény hallgatói a legmodernebb technológiák segítségével naprakész tudást szerezhetnek akár az űrtávközlés területén is.
Internetszolgáltatás: már nem a sebesség, a minőség számít
Új fejlődési szakaszba lépett az internet-hozzáférési szolgáltatások piaca: már nem a sebesség a meghatározó tényező egy ajánlatnál, hanem a megbízhatóság. A Deloitte 2022-es szélessávú internethasználat fogyasztói felmérése arra kereste a választ, hogy mi alapján döntenek a fogyasztók.