Elektronikus számlázás Magyarországon

Helyzetkép és lehetőségek

forrás Prim Online, 2008. január 30. 11:34

Az informatika robbanásszerű fejlődése az élet legkülönbözőbb területein változtatta meg gyökeresen szokásainkat. Pénzügyeink intézésében azonban - úgy tűnik – továbbra is igen konzervatívak vagyunk. Noha ma már Magyarországon is több szolgáltató kínál elektronikus számlabemutatási és -fizetési szolgáltatásokat, egyelőre csupán néhány tízezer ügyfél élvezi azok előnyeit. Egyre több szakértő szerint azonban az áttörés már nem várat sokáig magára. Érdemes tehát áttekinteni, amit erről a speciális piacról tudni lehet.

Az elektronikus számlabemutatás és -fizetés az érintett szereplők mindegyikének előnyöket biztosít. Az ügyfelek számára kényelmes, bárhonnan elérhető és ingyenes ügyintézés lehetőségét kínálja az interneten keresztül. A szolgáltatók számára a számlanyomtatás és a fizetés költségeinek megtakarítása mellett a közvetlenebb ügyfélkapcsolat lehet a legfontosabb előny. Elterjedésének azonban a felhasználók konzervatív hozzáállásán kívül mindeddig gátat szabott az is, hogy Magyarországon még 2006-ban is a lakosságnak alig harmada használta többé-kevésbé rendszeresen az internetet.

Bíztató jel azonban egyre több van. Egyrészt a hazai nagyvárosokban ma már a lakosok többsége rendszeresen igénybe veszi a világháló szolgáltatásait, a 35 év alatti korosztály mintegy kétharmada már fogyasztási kultúrájának elemi részévé tette a netet. A konkurenciával való lépéstartás kényszere pedig hamarosan az e-számla szolgáltatások felé tereli majd mind a számlakibocsátók, mind a pénzforgalmat biztosító bankok jelentős részét. Vagyis, bár a sárga csekk valószínűleg még hosszú ideig életünk része marad, az elektronikus megoldások fokozatosan, egyre gyorsuló ütemben fogják kiszorítani a gyakorlatból.

Az elektronikus számlabemutatásnak és -fizetésnek két fő modellje ismert. Az egyszerűbb, úgynevezett direkt modellben a számlakibocsátó saját weboldalt üzemeltet. Ezt keresi fel az ügyfél minden alkalommal, amikor ki szeretné fizetni a számláját. Ennek a rendszernek a legfőbb hátránya, hogy annyi helyre kell bejelentkeznie a felhasználónak, ahány szolgáltatóval kapcsolatban áll.

Fenti hátrányt küszöböli ki az úgynevezett konszolidátor modell. A szolgáltatásokat ilyenkor egy közbülső szereplő végzi el: a számlákat begyűjti a különböző számlázóktól, kezeli és nyilvántartja azokat, valamint figyelemmel kíséri a fizetés végrehajtását is. Ma Magyarországon három nagyobb társaság nyújt ilyen jellegű szolgáltatásokat: a Díjbeszedő Holding által üzemeltetett Díjnet (www.dijnet.hu), BPP (www.ebpp.hu), valamint a Távszámla (www.tavszamla.hu).

A felhasználónak ebben a rendszerben nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálnia. A rendszer értesíti őt számla érkezéséről, a fizetési határidő közeledtéről, illetve a számla kiegyenlítésének teljesüléséről. A számla fizetésének módja lehet csoportos beszedési megbízás, egyedi átutalás, bankkártyás fizetés. A kifizetett számlák a rendszerben tárolódnak, utólag bármikor visszakereshetők, igény szerint akár ki is nyomtathatók – noha ennek a rendszernek az egyik nagy előnye, hogy egyáltalán nem igényli papír használatát. Az elektronikus számla ugyanakkor pontosan olyan hiteles, mint a kinyomtatott megfelelője: elektronikus aláírás és időpecsét-szolgáltatás kapcsolódik hozzá.

„A nemzetközi tapasztalatok szerint a piac egyértelműen a konszolidátor modellt részesíti előnyben.” – világít rá Kovács Zoltán, a Díjbeszedő Holding vezérigazgatója. „A külföldi gyakorlat azt mutatja, hogy ezt a számlakiállítókat, számlafizetőket és a számlafizetők bankjait együttesen kiszolgáló modellt egy ekkora méretű piacon hosszabb távon két-három szereplő lesz képes nyereségesen működtetni.”

Azt, hogy a már meglévő, illetve a jövőben elinduló konszolidátorok között ki marad talpon, több tényező is befolyásolja majd. Döntő lesz, hogy az adott cég mennyi számlakibocsátót fog a szolgáltatásának megnyerni. Ebben nyilvánvalóan azok vannak előnyben, akik hitelesek és semlegesek: nem tartoznak egyetlen nagyobb szolgáltató érdekeltségébe sem. Az időben piacra lépők előnye is nyilvánvaló, ugyanakkor a lassú felfutás megköveteli a tőkeerős vállalkozói hátteret. Ügyféloldalon pedig akkor várható nagyobb érdeklődés, ha az elektronikus számlákhoz kapcsolódó szolgáltatások egyéb számlázási szolgáltatások kiegészítő tevékenységeként tud megjelenni.

Európában ma már több mint 260 e-számla szolgáltatást biztosító társaság működik, számuk 2008-ban akár 40-50 százalékkal is nőhet. E szolgáltatók zöme elsősorban a helyi piacokra koncentrál, de közülük egyre többen - akár a versenytársaikkal összefogva – nemzetközi szolgáltatásokat is kínálnak. Az európai e-számla szolgáltatók ma már igen jelentős forgalmat bonyolítanak le: a becslések szerint ebben az évben a vállalatok felé 610 millió, míg a fogyasztók felé 330 millió darab e-számlázást hajtanak végre. E szolgáltatások térnyerését több ország – például Svédország és Spanyolország – kormánya is különféle ösztönzőkkel támogatja.

Kulcsszavak: e-government

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

EuroCloud Day: a kormányzat is spórolhat a cloud computing megoldásokkal

A cloud computing megoldásokkal, azaz az igény szerint felhasználható online informatikai szolgáltatásokkal nem csak a vállalatok, de a kormányzat is jól járhat, mivel az költséghatékonyabb lehet, miközben agilisabbá és innovatívabbá is teheti a közszféra intézményeit – derül ki az EuroCloud Magyarország stratégiai alapvetéséből, amelyet a május 23-i – összesen 14 európai városban, köztük Budapesten megrendezendő – EuroCloud  Day 2012 rendezvényen ismertetnek majd.

2012. május 21. 14:43

Ősszel jön az e-bíróság

Olcsóbb és gyorsabb, azaz összességében hatékonyabb lesz az igazságszolgáltatás, működése pedig átláthatóbbá válik az elektronikus ügyfélkapcsolatok fejlesztésével - közölte Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke csütörtökön az MTI-vel annak kapcsán, hogy a hivatalban szakmai napon mutatták be bíráknak, ügyvédeknek, szakembereknek a szeptember végén üzembe álló új rendszert.

2012. május 10. 14:18

Hatékonyabb közigazgatást eredményez a kormányzati informatika konszolidálása

A közigazgatás olcsóbb és rugalmasabb, azaz hatékonyabb működését teszi lehetővé a kormányzati informatika infrastruktúrájának konszolidálása - mondta Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kormányzati informatikáért felelős helyettes államtitkára a CIO Hungary 2012 szakmai konferencia megnyitóján 2012. április 19-én, Siófokon.

2012. április 19. 16:33

Media Hungary: "válság idején kell igazán meggyőző programot összeállítani"

A magyar médiapiac legjelentősebb rendezvényének, a május 8-9 között immár 17. alkalommal megrendezésre kerülő Media Hungary Konferenciának az idén ismét a siófoki Azúr Hotel- és Konferencia Központ ad otthont. Az esemény mottója „A pénz beszól”, s emögött az a kérdés húzódik meg, hogy  a válság okozta pénzügyi nyomásban hogyan lehet helytállni a médiapiacon, miképp lehet egyensúlyozni és a harmóniát megtartani a nadrágszíj meghúzása és az új lehetőségek kiaknázása között. Csermely Ákos, az esemény házigazdája, szervezője interjút adott Marketing & Media folyóiratnak, az alábbiakban - némi program-ízelítő mellett - ebből a beszélgetésből is idézünk néhány mondatot.

2012. április 17. 13:37

Már a YouTube-on is elérhetőek a kormány.hu videói

Elindult a kormany.hu YouTube-csatornája, így a kormányzati portál videói már a legnépszerűbb videomegosztó csatornán is megtekinthetőek, a kormányzati sajtótájékoztatókról szóló élő közvetítések pedig már regisztráció nélkül is követhetőek - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) sajtóosztálya.

2012. április 17. 12:44

Kövess minket a Facebook-on!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

PRADA Phone by LG 3.0 teszt

Királyi elődök kiderítésében segítő honlap

2012. május 19. 09:51

Internetre kerül a közép-európai néprajzkincs

2012. május 19. 09:23

Lopásgátlóval felszerelt ESET NOD32 Antivirus 6 és ESET Smart Security 6

2012. május 18. 10:30

A Telenor áthárítja ügyfeleire az új távközlési adót

2012. május 18. 07:12

Visszatért a böngészőtalálatokat átirányító trójai

2012. május 15. 10:41

Mobilszolgáltatók: a kormány megduplázza adóterhüket

2012. május 14. 19:05

Cyberoam a Sicontactnál - új termékhez új honlap

2012. május 11. 15:42

Az internetes üzlet mától okostelefonon dübörög

2012. május 11. 10:19

A pénz beszól: Ma kezdődik a Media Hungary

2012. május 8. 08:17

Magyarországon épül Európa legnagyobb adatátviteli informatikai központja

2012. május 5. 09:08
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu