Digitális műsorszórás - kiírhatja az NHH a pályázatokat

MTI Sajtóadatbank, 2008. március 13. 08:21

Véglegesen jóváhagyta a digitális rádiós és televíziós műsorszóró hálózat üzemeltetési jogosultságának megszerzésére irányuló pályázati kiírás dokumentációját az Országgyűlés eseti bizottsága szerdai ülésén, így a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) kiírhatja pályázatokat.

A műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló törvényben meghatározott pályázati eljárás országgyűlési ellenőrzését szolgáló eseti bizottság állásfoglalását egyhangú szavazással hozta meg. A bizottság közleménye szerint a NHH a pályázati felhívás közzétételéről, a pályázati dokumentáció beszerzéséről a törvényben meghatározottak szerint gondoskodik.

Márton György, az NHH szóvivője az MTI-nek elmondta: a korábbi terveknek megfelelően, még ebben a hónapban mindkét, a digitális televíziózással, illetve rádiózással kapcsolatos pályázatot kiírja a hatóság. A szolgáltatási jog 12 évre szól majd, s az NHH reményei szerint még az idén elindulhatnak az új szolgáltatások. A digitális műsorszórás hatására azok, akik most a szoba-, vagy tetőantennával csak 3 csatornát tudnak fogni, az átállás után legalább 5-10 tv-műsort láthatnak majd. A szóvivő elmondta: a tv-s piacon a jelenleginél is erősebb verseny alakulhat ki, s megjelenhet a digitális mobiltévé is.

A műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló 2007-évi LXXIV. törvény szerint az NHH két pályázatot ír majd ki, az egyik pályázat öt digitális televízió műsorszóró hálózat (multiplex) üzemeltetési jogosultságának megszerzésére, a másik pedig egy, a VHF sávban működő digitális rádió műsorszóró hálózat üzemeltetési jogosultságára vonatkozik.

A földfelszíni televíziós műsorszórásnak két multiplexen 2008-ban kell beindulnia, a harmadikon a nyertes pályázó mobil-TV (DVB-H) szolgáltatást is nyújthat. A rádiós multiplexen szintén ebben az évben kell megkezdeni a műsorszórást. A pályáztatásra kerülő további két televíziós multiplexen a műsorszórás a jelenlegi analóg földfelszíni országos műsorszórás leállítása után indulhat be. Az Európai Unióban - és így Magyarországon is - a földfelszíni analóg műsorszórást legkésőbb 2011. december 31-én a digitálisnak kell felváltania. A televíziós multiplexeknek a hálózatok teljes kiépítése után a lakosság 94 százalékát, a rádiósnak szintén a lakosság 94 százalékát kell elérnie. A rádiózás területén a digitális átállás tervezett időpontja 2014 vége. A digitális műsorszórás a minőség javulásán túl azt is lehetővé teszi, hogy sokkal több csatornát nézhessenek az emberek.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

AJI kártyák ajándékba

2017. november 20. 08:36

25 éves az LG Magyarország

2017. november 8. 15:19

Izmos Smart City felhozatallal jön a 2018-as CES

2017. október 31. 15:04

Már csak 1 hét van hátra az ’Az Év Honlapja’ pályázat lezárásáig!

2017. október 25. 08:38
cloudappsportal.com