Magyarországon lesz az Európai Innovációs és Technológiai Intézet székhelye

MTI Sajtóadatbank, 2008. június 18. 17:41

Budapesten lesz az Európai Innovációs és Technológiai Intézet székhelye - így döntöttek szerdán Brüsszelben, egyhangúlag, az Európai Unió tagországainak versenyképességi ügyekben illetékes miniszterei - tudta meg az MTI.

Mojca Kucler Dolinar, az elnöklő szlovén tudományügyi miniszter az ülés után méltatta a döntést, amely - mint mondta - lehetővé teszi, hogy az intézet az uniós innovációs és tudományos kiválósági törekvések motorja legyen. Magyarország mellett szerdán már csak Lengyelország versengett a székhelyért. A határozat mindazonáltal nem számít igazán meglepetésnek, mert már korábban is a tagállamok nagy többsége Budapest mellett tette le voksát, ráadásul olyan kiválasztási kritériumokat szabtak, amelyek csak Magyarországra illettek a jelöltek közül.
 
Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter korábbi közlése szerint az intézet a legtöbb szempontból ideális Infoparkban kap helyet.

Az Európai Unió kutatóközpontjának felállításáról tavaly nyáron született meg a végleges döntés. Az intézet 2013-ig mintegy 300 millió eurós költségvetéssel rendelkezik majd, várhatóan 50-60 fős személyzettel kezdi meg működését. Első programjai a megújuló energiaforrások és a klímaváltozás témakörében indulnak majd.

Gyurcsány Ferenc szerint az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) pályázatának győzelme a magyar tudomány által eddig elért eredmények elismerését és az ország jövőbeni fejlődése iránti bizalmat jelenti. Az EU tagországainak versenyképességi ügyekben illetékes miniszterei szerdán Brüsszelben egyhangúlag döntöttek úgy, hogy Budapesten lesz a székhelye az Európai Innovációs és Technológiai Intézetnek.

Kulcsszavak: központ k+f EU

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

EuroCloud Day: a kormányzat is spórolhat a cloud computing megoldásokkal

A cloud computing megoldásokkal, azaz az igény szerint felhasználható online informatikai szolgáltatásokkal nem csak a vállalatok, de a kormányzat is jól járhat, mivel az költséghatékonyabb lehet, miközben agilisabbá és innovatívabbá is teheti a közszféra intézményeit – derül ki az EuroCloud Magyarország stratégiai alapvetéséből, amelyet a május 23-i – összesen 14 európai városban, köztük Budapesten megrendezendő – EuroCloud  Day 2012 rendezvényen ismertetnek majd.

2012. május 21. 14:43

Zuppaa: Elindult az első magyar közösségi névjegy

Személyre szabott SEO, saját weboldal és kapcsolatépítési eszköz jelent meg a piacon, magyar nyelven.

2012. május 21. 14:39

A nanotechnológia új orvostudományi lehetősége

A hajszálnál sok milliomodnyinál is kisebb, nanoméretű részecskék megjelentek a különböző diagnosztikai technikákban, de most amerikai kutatók idegrendszeri vizsgálatok tökéletesítésére alkalmazták. A klatrin fehérjék változás nélkül jutnak be az agyszövetbe és a jövőben az ideggyógyászati betegségek kezelésére használt gyógyszermolekulák szállítására is alkalmasak lehetnek.

2012. május 21. 08:31

Újabb olasz képtár anyaga az interneten

Online katalógusban gyűjtötte össze képtára festményeit a milánói Leonardo Da Vinci múzeum, amely freskótárát is megnyitja a nagyközönség előtt.

2012. május 21. 08:12

Hegymászás remek kilátással: ücsörögve

Erőfeszítés nélkül és teljesen verejtékmentesen, ugyanakkor a hegyi túrázás tökéletes látványélményét élvezheti bárki, aki a világhálón "felmegy" a www.webwandern.ch svájci honlapra.

2012. május 20. 08:56

Kövess minket a Facebook-on!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

PRADA Phone by LG 3.0 teszt

Királyi elődök kiderítésében segítő honlap

2012. május 19. 09:51

Internetre kerül a közép-európai néprajzkincs

2012. május 19. 09:23

Lopásgátlóval felszerelt ESET NOD32 Antivirus 6 és ESET Smart Security 6

2012. május 18. 10:30

A Telenor áthárítja ügyfeleire az új távközlési adót

2012. május 18. 07:12

Visszatért a böngészőtalálatokat átirányító trójai

2012. május 15. 10:41

Mobilszolgáltatók: a kormány megduplázza adóterhüket

2012. május 14. 19:05

Cyberoam a Sicontactnál - új termékhez új honlap

2012. május 11. 15:42

Az internetes üzlet mától okostelefonon dübörög

2012. május 11. 10:19

A pénz beszól: Ma kezdődik a Media Hungary

2012. május 8. 08:17

Magyarországon épül Európa legnagyobb adatátviteli informatikai központja

2012. május 5. 09:08
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu