Szombattól ismét csökkennek az Uniós roamingdíjak

forrás Prim Online, 2008. augusztus 28. 13:23

Az Európai Unió rendelete szerint szombattól az európai mobilszolgáltatónak ismét csökkenteniük kell roamingtarifáikat. A három hazai szolgáltató ügyfeleinek esetében a rendelkezés mintegy 10 százalékkal csökkenti a roamingköltségeket. Az Unió területén barangolva így a hívásfogadás percenként legfeljebb bruttó 60,9 Ft-ba, a hívásindítás pedig legfeljebb 127,4 Ft-ba kerülhet, jelentette be a Nemzeti Hírközlési Hatóság csütörtökön.

2007-ben az Európai Parlament és a Tanács három lépésben határozta meg a beszédhívásokért felszámolt roamingdíjak csökkentésének, azaz az Eurotarifa maximális díjai alakulásának menetrendjét. Tavaly nyáron, az első lépésben a roamingolás maximális nagykereskedelmi ára 0,30 euróra, a hívásfogadás legmagasabb kiskereskedelmi ára nettó 0,24 euróra, a híváskezdeményezés nettó díja pedig 0,49 euróra csökkent, ami 20-40 százalékkal csökkentette az unión belül a roamingolás költségeit.

A rendelet életbelépésével az Unió területén jelentősen csökkentek az árak, kiszámíthatóvá és áttekinthetővé váltak a külföldi mobiltelefon használat költségei., Megszűnt az a korábbi állapotot, amelyben csak l nehezen lehetett megtudni, hogy kinek, hol, mikor mennyibe kerül egy-egy hívás indítása vagy fogadása.

A korábban meghatározott menetrend szerint a szolgáltatók 2008. augusztus 30-tól a barangolás kis- és nagykereskedelmi árait tovább csökkentik. Mostantól a hívásfogadás nettó ára nem lehet magasabb 22 eurócentnél, a hívásindítás legfeljebb nettó 46 eurócentbe kerülhet percenként, a nagykereskedelmi ár pedig legfeljebb 28 eurócent lehet. Vagyis az EU országokban tartózkodva mobiltelefonunkon a hívásfogadásért az eddigi bruttó 70,80 Ft, helyett legfeljebb 60,90 Ft-ot, míg az Unió területére irányuló hívásért 144 Ft helyett 127,40 Ft-ot kell fizetni percenként. A most életbe lépő tarifákat az Európai Unió hivatalos lapjában, 2008. július 30-án közzétett referencia átváltási árfolyam (1 euró=230,76 forint) alapján kellett meghatározni. A harmadik lépcsőben, 2009. augusztus 30-tól, további 3-3 eurócenttel csökkennek majd a maximális percdíjak

Amint azt Pataki Dániel az NHH és az európai szabályozó hatóságokat tömörítő szervezet (ERG) elnöke július végi, Viviane Reding EU Biztossal közös brüsszeli sajtóértekezletén elmondta: az ERG szerint a roaming-rendelet hatályát a 2010-es lejárat után legalább újabb három évre meg kell hosszabbítani. Pataki Brüsszelben közölte, hogy az ERG szerint a szabályozást ki kell terjeszteni a beszédhívások mellett  az SMS-szolgáltatásra is, mert  a korábbi várakozásokkal ellentétben az európai mobilpiacon ezen a területeken nem alakult ki árverseny a szolgáltatók között.

Az ERG legfrissebb adatai szerint 2008 első negyedévében a magyar szolgáltatók ügyfeleinek uniós roaming környezetben átlagosan bruttó 87 Ft-ba (nettó 30 eurócentbe), került egy SMS küldése. Az Uniós átlag ugyanekkor 28,5 eurócent volt, az ERG álláspontja szerint az SMS küldés szabályozott kiskereskedelmi ára legfeljebb nettó 11-15 eurócent között lehetne.

A mobilinternet térnyerésével egyre fontosabb adat-roaming tarifája az ERG adatai szerint 2008 első negyedévében az Unióban átlagosan 3,6 euró/MB volt, míg a magyar szolgáltatók átlagosan nettó 5,8 eurót, azaz bruttó 1713 forintot számláztak 1MB adatért. Az ERG álláspontja szerint ennek, a még feltörekvő szolgáltatásnak az árát egyelőre nem kell szabályozni, ugyanakkor a hatóságok elvárják a szolgáltatóktól, hogy az árakat csökkentsék és tegyék átláthatóvá a számlázást.

A szolgáltatók továbbra sem számolhatnak fel külön díjat a díjszabások közötti váltásért, az eurotarifába történő átsorolásért, valamint kötelesek az ügyfeleket bármely uniós tagállamba való belépéskor ingyenes SMS-ben tájékoztatni a fogadott és indított hívásokra érvényes percdíjakról. Emellett a felhasználók számára ingyenes telefonszámon tájékoztatást kell nyújtaniuk az adott tagállam valamennyi mobilhálózatában érvényes díjakról. A díjcsökkenés az Európai Unió valamennyi országának, valamennyi mobilszolgáltatójára vonatkozik, de nem érinti az unión kívüli roamingolás költségeit. Az aktuális Uniós és Unión kívüli roamingtarifákról a www.tantusz.nhh.hu oldalon tájékozódhat. Az ERG adatait pedig a http://www.erg.eu.int/documents/docs/index_en.htm oldalon érheti el.

A maximális Eurotarifa percdíjak

Kulcsszavak: roaming mobilszolg NHH

Hírközlés ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új műszaki vezérigazgató-helyettes a Telenornál

A Telenor műszaki vezérigazgató-helyettesi posztját június 1-től Sepsi Zsolt tölti be. Elődje, Huszlicska József Norvégiában, a Telenor Csoportnál folytatta pályafutását.

2012. május 21. 14:50

A családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul a telefonadóval

A családok, kórházak és az ügyfélbarát ügyfélszolgálatok járnak rosszul a telefonadóval a telekommunikációs tanácsadással foglalkozó SciamuS Kft. számításai szerint, a cég úgy véli, ahogy tehetik, a szolgáltatók az új adót az ügyfelekre terhelik.

2012. május 21. 12:03

Kövess minket a Facebook-on!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

PRADA Phone by LG 3.0 teszt

Királyi elődök kiderítésében segítő honlap

2012. május 19. 09:51

Internetre kerül a közép-európai néprajzkincs

2012. május 19. 09:23

Lopásgátlóval felszerelt ESET NOD32 Antivirus 6 és ESET Smart Security 6

2012. május 18. 10:30

A Telenor áthárítja ügyfeleire az új távközlési adót

2012. május 18. 07:12

Visszatért a böngészőtalálatokat átirányító trójai

2012. május 15. 10:41

Mobilszolgáltatók: a kormány megduplázza adóterhüket

2012. május 14. 19:05

Cyberoam a Sicontactnál - új termékhez új honlap

2012. május 11. 15:42

Az internetes üzlet mától okostelefonon dübörög

2012. május 11. 10:19

A pénz beszól: Ma kezdődik a Media Hungary

2012. május 8. 08:17

Magyarországon épül Európa legnagyobb adatátviteli informatikai központja

2012. május 5. 09:08
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu