A zeneipar többé nem pereli be a fájlcserélőket

Kiss Ádám Zoltán, 2008. december 21. 16:27

Az amerikai óriáskiadók szövetsége bejelentette, hogy szakít eddigi gyakorlatával, és nem indít pereket egyéni felhasználók ellen, viszont a visszaesők esetében kérelmezi internet-hozzáférésük felfüggesztését.

A nagy kiadókat tömörítő Recording Industry Association of America (RIAA) gyökeres változással kezdi az újévet. A szövetség 2003-ban kezdte meg meglehetősen ellentmondásos programját, melynek keretén belül egyéni felhasználókat citálnak bíróság elé illegális zenemegosztásért. Az akciót rengeteg kritika érte, egyrészt szinte teljes hatástalansága, másrészt az egyén felhasználók támadása miatt, ami csak még jobban ellehetetleníti a zeneipar és a hallgatóközönség kapcsolatát. Nem túlzás ezt állítani, hiszen a RIAA az elmúlt öt évben nem kevesebb, mint 35 ezer felhasználó ellen indított jogi eljárást. További szempont, hogy mivel a perek hihetetlen magas perköltséggel járnának, egy kaptafára 3500 dolláros kiegyezést kínál minden vádlottnak a szövetség. Az eltelt időben egyre magasabbra kúsztak a CD-k árai, hogy kárpótolják az RIAA-t a kiesett bevételekért, majd ettől még kevesebb hanghordozót vettek az amerikaiak, és még tovább emelkedtek az árak, egy a zeneipart megsemmisítő spirálba kezdve. A kiadók az elmúlt időszakban azonban rájöttek, hogy nincs más választásuk, mint a nyitás a felhasználók felé, és megkezdték az átállást a legális online terjesztési formák felé, inkább az olcsó tömeges eladások irányába mozdulva, mint az iTunes 99 centes modellje. Hogy mindez azért alapjaiban nem változtatta meg az óriáskiadók hozzáállását, azt jól jelzi, hogy egyetlen korábbi per, vagy eljárás miatt sem kértek elnézést, az ítélettől függetlenül.

Kulcsszavak: RIAA zene jog

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05