Sosem ment ilyen jól: 71 százalékkal nőtt az Amazon profitja

Kiss Ádám Zoltán, 2010. február 1. 11:21

A vállalat most kiadott összesítése szerint az ünnepi negyedév rendkívül eredményes volt, abszolút rekorddal 71 százalékos nyereség növekedést értek el.

Az Amazon a válság ellenére is egészen jól teljesített az év folyamán, a vásárlók szívesen fordultak a bevált webhelyhez, és inkább itt költötték el pénzüket, mint kisebb áruházakban. A vállalat segítségére volt a Kindle e-könyv is, és annak ellenére az elemzői várakozásoknál erősebb idei első negyedévre számítanak, hogy az Apple bejelentette saját elektronikus könyvolvasóként is használható táblagépét az iPad személyében. Az elmúlt év legfontosabb, az ünnepeket is magába foglaló negyedévében abszolút rekordot döntött az Amazon, 385 millió dolláros, vagyis részvényenkénti 85 centes nyereséggel. Összehasonlításképpen az egy évvel korábbi eredmények 225 millió dollárt, és 52 centet mutattak, az egy hónappal korábbi forgalomhoz képest pedig hatalmas volt a fellendülés az utolsó negyedévben, mely a cég szerint valaha volt legjobb időszakukként vonul be az Amazon történetébe. Tény, hogy a cég meglepte az elemzőket, akik csak 72 centes osztalékra számítottak. A bevételek is szédületesen nőttek, 42 százalékos bővüléssel 9, 52 milliárd dollár volt a negyedév mérlege, ezen a téren is jó félmilliárd dollárral teljesítettek jobban az elemzői várakozásoknál. A mostani negyedévre az Amazon 6,45-7 milliárd dolláros bevétellel számol, az elemzői konszenzus 6,36 milliárd dollár.

Kulcsszavak: Amazon +céginfo

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36