Péntektől kapható a Google telefonja Nagy-Britanniában
Ezzel a szigetország lesz a világon az első, ahol a Nexus One nemcsak az interneten keresztül, hanem szaküzletekből is megvásárolható.
Szakértők szerint a Google Android operációs rendszerével működő tajvani gyártmányú telefon tűnik az Apple-féle iPhone eddigi legerősebb vetélytársának.
Az ingyenes műholdas navigációs berendezéssel (GPS), többfunkciós érintőképernyővel, integrált böngészővel, illetve levelezőrendszerrel szállított telefont a brit Vodafone ügyfelei kétéves hűségidő aláírásával ingyen, azaz havi 35 font (10 800 forint) előfizetési díj ellenében vihetik haza. A legolcsóbb, 25 fontos (7715 forintos) előfizetést választók 99 fontért (30 548 forintért) juthatnak hozzá a telefonhoz.
A Nexus One okostelefonnal már 20 fölött van azoknak a készülékeknek a száma, amelyek a Google saját fejlesztésű operációs rendszerét tartalmazzák.
Az 1 gigahertzes Snapdragon processzorral készülő, 11,5 milliméter vastag készülék kijelzőjének átmérője 9,4 centiméter, súlya mindössze 130 gramm. Az első Android-alapú telefonhoz hasonlóan ezt a januárban bemutatott készüléket is a tajvani HTC fejlesztette.
A versenytárakhoz képest kisebb és könnyebb Nexus One egyik legfontosabb előnye, hogy nagyobb mozgásteret ad a felhasználónak a kezelőfelület testre szabásánál. Ugyanakkor az Apple 45 fontos (13 874 forintos) havidíjért elvihető telefonjához képest a Nexus One-ra lényegesen kevesebb alkalmazás érhető el.
Kapcsolódó cikkek
- Térképes lakáskeresés iPhone-ra és Andoidos mobilra
- A vártnál jobb eredményeket közölt a Google
- Lopott a Google vagy sem?
- Változások a Google élén
- A Google a Yahoo és a Facebook kezdi az IPv6-os webcímek tesztelését
- A Google megvásárolta az eBook Technologies-t
- Tudományos pályázatot hirdetett a Google tinik számára
- A szudokut is megoldja a Google
- CES: A Google elhúzza a mézesmadzagot
- CES 2011: Az Apple megpróbálja „ellopni” a show-t
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Így kíméli szemünket a HONOR Magic5 Pro
Napjainkban a technológia kikerülhetetlen eleme a hétköznapoknak, így létfontosságú, hogy azzal is foglalkozzunk, hogy a digitalis eszközök milyen hatással vannak szemeinkre. A HONOR Magic5 Pro, a vállalat legújabb csúcskategóriás készüléke számos szemkímélő funkcióval óvja a felhasználók látását.
Kiemelkedő éjszakai fotós képességekkel és vezető iparági innovációkkal érkezik a HUAWEI P60 Pro
Június 1-től Magyarországon is kapható a Huawei legújabb prémium kategóriás, kiemelkedő fotós képességekkel rendelkező okostelefonja, a HUAWEI P60 Pro. A készülék iparágvezető fejlesztéseket hoz a mobilfotózás terén, a P60 Pro-t továbbfejlesztett optikai rendszerrel, valamint a piacon elsőként többlencsés Ultra Lighting telefotó kamerával szerelték fel. A 88W-os SuperCharge töltésnek köszönhetően a HUAWEI P60 Pro mindössze 10 perc alatt 50 százalékra feltölthető Turbo módban, a készülék különleges Kunlun Glass kijelzője pedig rendkívüli törésállóságot biztosít.
Pár nap múlva jelentősen növeli 5G-s lefedettségét a Telekom
A Magyar Telekom mobilhálózat-modernizációs programjának keretében idén nyárra 60%-ra növeli lakosságszám-arányos kültéri 5G lefedettségét. A vállalat 5G hálózata 2023. június 1-jétől Budapesten, a megyeszékhelyeken, számos vidéki városban és községben, valamint a Balaton, a Velencei-tó és a Tisza-tó körül lesz érhető. A Telekom június 1. és augusztus 31. között automatikusan elérhetővé teszi az 5G-t minden ügyfelének, melyet 5G képes készülékkel és mobilinternet-szolgáltatással tudnak igénybe venni.
A Rakuten Viber és a Spotify egyesíti erőit
A Rakuten Viber bejelentette partnerkapcsolatát a Spotify globális zenei streaming platformmal. A Viber több százmillió felhasználójának kínál három hónapos ingyenes próbaidőszakot a Spotify Premium előfizetéshez, illetve régiótól függően akár 90%-os kedvezményt a szolgáltatásra.
Új élmények várnak Budapest Óriáskerekén a Samsung Galaxy S23 Ultrával
A Samsung május 25-26 és 27-én átalakítja Budapest Óriáskerekét, alkonyattól különleges kabinokban emelkedhetünk a város fölé. A különböző tematikájú fülkékben egy közös: a résztvevők a Samsung csúcskészülékével, a Galaxy S23 Ultrával örökíthetik meg a nem mindennapi élményt, bizonyítva, hogy a Nightography, éjszakai felvételek funkcióval a legjobb pillanatok részletgazdagok és felejthetetlenek maradhatnak még napnyugta után is.