Klotz Tamás csatlakozott a Microsoft közigazgatási csapatához
Április 1-jétől új üzletfejlesztési technológiai igazgató csatlakozott a Microsoft közigazgatási üzletágához Klotz Tamás személyében.
A Microsoft új munkatársa informatikai kutatómérnökként kezdte szakmai pályafutását, a későbbiekben pedig projektvezetőként és szoftverarchitektúra-tervezőként dolgozott. Mintegy 15 évet töltött az Oracle-nél különböző pozíciókban – értékesítési tanácsadó, üzletfejlesztési menedzser –, majd 2005-től a magyar leányvállalat marketingigazgatója, 2006-tól pedig a kelet-közép-európai régió technológiai marketingmenedzsere lett. A Microsofthoz az IVSZ főtitkári pozíciójában eltöltött 2 év után csatlakozott, ahol államigazgatási és EU-s körökben képviselte az informatikai iparág érdekeit.
Klotz Tamás a Microsoftnál a köz- és a versenyszféra közötti, az állampolgárok javát szolgáló együttműködések létrehozásáért, ezek megerősítéséért, valamint az államigazgatási technológiai elvárásoknak való megfelelésért fog felelni.
Klotz Tamás, aki a vállalat felsővezetői csapatának is tagja lett, így vall feladatáról: „Mint üzletfejlesztési technológiai igazgató azon leszek, hogy olyan projekteket hozhassak tető alá, amelyek hozzájárulnak e-Magyarország megerősödéséhez és közelebb hozzák a magyar állampolgárok számára a legmodernebb elektronikus közigazgatási szolgáltatásokat.”
A Microsoft új üzletfejlesztési technológiai igazgatója 1988-ban szerzett villamosmérnöki diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen, amit 2004-ben a New York Rochester University és a BME közös képzése keretében MBA közgazdász diplomával egészített ki.
Klotz Tamás nős, hobbija a sport – rendszeresen focizik és síel – és a tudományok – érdeklődik a filozófia, a mesterséges intelligenciák és a hálózat elméletek iránt –, maradék szabadidejét pedig elsősorban utazással, idegen kultúrák megismerésével tölti.
Kapcsolódó cikkek
- Új ügyvezető a Ricoh Hungary élén
- Lévay Örs lett az Externet igazgatóságának elnöke
- Christopher Laska a Telenor új vezérigazgatója
- Ismét az Apple-vezér egészségi állapota miatt aggódik a tőzsde
- Kinevezések az NRC marketingkutatónál
- Magyar vezető az Axis Communications kelet-közép-európai kereskedelmi csapatának élén
- A Goodyeartől érkezik az új Xerox-vezető
- Microsoft automatikus problémamegoldó portálja magyarul
- Microsoft projekt fiatal ötletgazdák felkarolására
- Távozik a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Nem kell már protekció, hogy egy beszállító elérje a HR-es döntéshozókat
Melyik beszállító ne ismerné a végeláthatatlannak tűnő procedúrát, amíg egy multi céghez bekerül? A kiválasztási és árajánlatadási, valamint elfogadási folyamat végeláthatatlan és időigényes útvesztőjében gyakran el is tévednek mind a szolgáltatók, mind pedig a kiválasztást végző cégek HR-esei. Ráadásul sok esetben protekció vagy ismeretség nélkül lehetetlen eljutni a megfelelő illetékesig, aki dönthet a beszállítóval kapcsolatban. Ezen próbál segíteni egy újonnan indult ingyenes online platform, ami összeköti a HR-eseket és a beszállítókat.
Magyar társasházi beléptetőrendszer hódíthatja meg a kanadai és az észak-amerikai piacot
A Chameleon Smart Home Nyrt., a vezető magyar okosotthon-startup és az UpHome Canada Ltd. megállapodást kötött, amelyek keretében a kanadai vállalat kizárólagos jogot kapott a Chameleon Smart Home rendszereinek forgalmazására Kanadában és az észak-amerikai piacon. A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HEPA kanadai Partnerirodájának közreműködésével létrejött disztribúciós együttműködés tovább erősíti a tőzsdei okosotthoncég pozícióját Kanadában és lehetőséget biztosít az új piacok irányába történő további terjeszkedéshez.
Egyszerre használ digitális és offline megoldásokat a megújult budaörsi áruház
Digitálisan kiterjesztett vásárlói zónák, QR-kódos összekötés a webshoppal és egy teljesen újragondolt, a valós felhasználói környezetet idéző vevői tér – az Euronics megújult budaörsi áruházában online és offline eszközök egyszerre segítik a vásárlót, egyedülálló ügyfélélményt kínálva. Az üzletben szinte minden elem úgy lett kitalálva, hogy vezesse a betérőket, akik az áruházban tett látogatásukat később akár online is folytathatják.
Új értékesítési vezető a Schneider Electricnél
Hadobás Tibort nevezték ki a Schneider Electric ipari automatizációért felelős magyarországi értékesítési vezetőjének. A 27 éve a vállalatnál dolgozó szakember új pozíciójában gépgyártó, rendszerintegrátor és végfelhasználói területekért felel majd.
760 milliárd forintos keret a hazai digitalizációs fejlesztésekre
Több mint 760 milliárd Ft támogatás lesz elérhető a 2021-27. között a DIMOP Pluszból digitalizációs fejlesztésekre Magyarországon. A szupergyors Internet Program (SZIP) folytatásaként indul a Gigabit Magyarország Program.