Pentagon: nincs rá bizonyíték, hogy Kína szándékosan térítette el az internetes adatforgalmat
![](/download/viewattach/79912/1/40/251110-563051553.jpg)
"Tudatában vagyunk az incidensnek, de nincs bizonyítékunk a rosszhiszeműségre. A szándékosságot nehéz megállapítani, az ilyen esetek véletlenül is előfordulhatnak" - jelentette ki a brit lapnak nyilatkozva a Pentagon egyik tisztségviselője. Egy, az amerikai szenátus által korábban megalakított szakértői bizottság a héten közzétett jelentésében azt állította, hogy az állami tulajdonú China Telelecom indokolatlanul kínai szerverekre áramoltatta át a világháló forgalmának egy részét, s ez érintette az amerikai fegyveres erők, a szövetségi szenátus, valamint több amerikai vállalat, köztük a Microsoft adatforgalmát.
A Pentagon illetékesei szerint az adatforgalom irányának hirtelen megváltozása nem érintette a fegyveres erők belső kommunikációját, s csak a védelmi minisztérium és néhány külső felhasználó közötti érintkezés egy része zajlott le a szokásostól eltérő útvonalon. April Cunningham alezredes, a Pentagon szóvivője szerint az ilyen levelezés kódolt, vagy nem kényes természetű.
Szakértők szerint a szándékos vagy véletlen eltérítés áldozatai - a földrajzi közelség okán - elsősorban ázsiai felhasználók lehettek.
Azt egyébként a szenátusnak jelentő szakértői bizottság sem tudta megállapítani, hogy az április 8-i átirányítást rosszhiszeműség vezérelte-e, s hogy az eltérített üzeneteket mire tudták felhasználni. Ugyanakkor azt is leszögezte, hogy az incidens olyan lépések sorába illeszkedik bele, amelyek alapján feltételezhető, hogy Kína, ha ideiglenes jelleggel is, de meg akarja szerezni az ellenőrzést az internet egy része felett. A testületet egy évtizeddel ezelőtt azért hozták létre, hogy tanulmányozza az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatok növekedésének biztonsági következményeit (U.S.-China Economic and Security Review Commission).
Szakértők szerint egyébként a tömeges adateltérítéssel kiválóan el lehet leplezni az egyes, megcélzott felhasználók elleni támadást vagy kémkedést. Az április 8-i eset ismét rávilágított a nyilvános világháló sebezhetőségére. Az adatáramlás iránya ugyanis a szerverek közötti "bizalomra" épül, ezért az információ az interneten - a szerverek leterheltségétől függően - nem a legrövidebb, hanem a leghatékonyabb úton jut tovább. Az útvonalat a kínaiak a bizottság szerint hibaüzenetekkel manipulálhatták.
A China Telecom nyilatkozatban a héten cáfolta az adatforgalom eltérítéséről szóló vádat, a kínai állami tulajdonban lévő Global Times pedig úgy vélekedett, hogy a bizottság jelentése nem mértékadó, mert a világ adatforgalmának nagy részét az Egyesült Államokon keresztül bonyolítják le.
Kapcsolódó cikkek
- Elektronikus kereskedelmi mintavárosokkal kísérleteznek Kínában
- Fellőtték Kína saját navigációs rendszerének 11. műholdját
- Virágzik a luxustermékek on-line kereskedelme Kínában
- Amerika a fő ellenség a kínai hadsereg szimulációs játékában
- Kína dominanciára törekszik a high-tech területén (is) - Innovációs különbségek számokban és kultúrában (2. rész)
- Kína dominanciára törekszik a high-tech területén (is) - Innovációs különbségek számokban és kultúrában (1. rész)
- Nem népszerű Kínában a "Vörös Pad", a kommunista párt híveinek iPad-je
- Ugrásszerűen megnőtt a mikrobloggerek száma Kínában, regisztrálniuk kell
- Több mint félmilliárd az internetfelhasználók száma Kínában
- Botrány Pekingben, hiába várt a tömeg az iPhone 4S-re
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
„Mit lájkol a gyerek?” – A szülőket segíti az NMHH új kiadványa
A közösségi médiafelületek használata ma már a fiatalok mindennapjainak részévé vált, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kiemelt figyelmet fordít az ezen felületek kínálta lehetőségekre és kockázatokra.
Magasabb ponthatárok mellett több mint 4400 elsőéves jutott be a Széchenyi-egyetem minőségi képzéseire
Összesen 4409 elsőéves kezdheti meg tanulmányait a győri Széchenyi István Egyetemen szeptemberben. A ponthatárok a szakok jelentős részén emelkedtek a tavalyihoz képest, van olyan, amelyre 487 ponttal lehetett csak bejutni. Mindez azt mutatja, hogy felkészült hallgatók érkeznek az intézmény magas színvonalú képzéseire.
A HONOR 200 Pro és a mesteri fotózás: fejlődés a Studio Harcourt hagyatékával
Rengeteg ikonikus személyiség mögött ott rejlik egy olyan portré, amely nemcsak a személy lényegét ragadja meg, hanem az örökségét is megörökíti. A hírességektől a politikusokig a portrék alakították a történeteket és magáról az emberiségről alkotott képünket.
Social Media 2025. Ahol az AI-trend születik!
A jövőben a tartalom forradalmára figyeljünk! A személyes, a hiteles, az egyedi, az őszinte, a releváns, tehát csak emberi érzelmi intelligenciával alkotott mondanivaló a nyerő. A habkönnyű lózungok divatja lejár. A tartalomban zajló trendek tehát nem a gépiesség irányába mutatnak. A PP Konferenciaközpont és a BKIK „Social Media 2025. Ahol az AI-trend születik!” című, szeptember 12-én megrendezendő hibrid konferenciáján mindenki felfrissítheti tudását a legfrissebb trendekkel.
Megérkezett az új, vezeték nélküli LG OLED evo AI M4
Az LG Electronics (LG) megkezdi új OLED evo AI M4 sorozatú televíziójának globális bevezetését a hozzá tartozó Zero Connect Box-szal, amely a vezeték nélküli kapcsolatot biztosítja a televízió és a csatlakoztatott eszközök között. A vállalat a 77, 83 és 97 hüvelykes mellett egy 65 hüvelykes méretű modellt is a piacra dob.