Kuvait betiltja a tükörreflexes fényképezőgépek használatát

Kiss Ádám Zoltán, 2010. november 25. 08:15

A most életbe lépett szabályozás meglepő a nyugati fül számára, az arab országban a jövőben nem lehet DSLR gépeket használni.

A közelebbről meg nem indokolt rendelkezés hátterében minden bizonnyal az iszlám világban sem teljesen letisztázott kérdés állhat, miszerint az emberábrázolás a próféta akarata ellen való, avagy sem. Ez a kérdés több száz évre visszatekintő vita forrása magán az iszlám világon belül is, egyes nézetek szerint csak az emberábrázolás a tilos, erre vezethető vissza többek között a rendkívül díszes, mértani formákra épülő arabeszk kialakulása is. Más csoportok minden állat, sőt élőlény, tehát növény ábrázolását is tilalmasnak tartják, de a másik szélsőség sem ismeretlen, sokan a teljes ábrázolási szabadságot sem tartják a szent könyvek ellenébe álló cselekedetnek.

Akárhogy legyen is, tény, hogy a rendelkezés már technika oldala miatt is igen ellentmondásos. A kifejezetten DSLR gépekre vonatkozó tilalom nehezen érthető, ráadásul a mai világban már szinte nehéz olyan mobiltelefont venni, mely nem rendelkezik beépített kamerával, sok eszköz pedig már a 8, 12, 16 megapixeles határokat ostromolja. Az intézkedés alól kivételt képeznek a Kuvaitban regisztrált újságírók, fotósok, ám a rendelkezés vonatkozik minden ilyen papírral nem bíró kuvaiti polgárra, valamint a turistákra is.
 

Kulcsszavak: jog cenzúra fotó kamera

Digicam ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Több kategóriában bizonyultak legjobbnak a Sony termékei a 2019-es EISA Awards-on

A Sony bejelentette, hogy termékei hét kategóriában értek el első helyezést az Expert Imaging and Sound Association díjátadóján. A hét díj rekordnak számít a Sony történelmében, és idén először győzött a márka a Photo Innovation kategóriában. 29 ország 55 nevezéséről az EISA nemzetközileg elismert szakértőiből álló zsűrije döntött, ezért megtisztelő a Sony számára, hogy az elektronikai iparban megalkotott technológiai megoldásai ilyen sikereket értek el.

2019. augusztus 16. 11:55

A Nikon az EISA két kategóriájában is az élen végzett

A Nikon bejelentette, hogy az EISA Awards 2019-2020 keretében a Nikon Z 6 a „Camera of the Year” (Az év fényképezőgépe) díjat, a NIKKOR Z 24-70mm f/2.8 S pedig a „Professional Standard Zoom Lens” (Professzionális általános zoomobjektív) díjat nyerte el. A tükör nélküli rendszerének tagjai által nyert elismerések bizonyítják, hogy a Nikon képes piacvezető újításokat készíteni a fotósok számára.

2019. augusztus 15. 17:16

Mobillal készített varázslatos felvételeket Afrika érintetlen tájairól a magyar lány

A fekete kontinens egyik legháborítatlanabb országát mutatja be legújabb kampánya keretében a Huawei. A vállalat workshopján 9 ország 13 fotósa tölthetett négy napot a varázslatos természeti adottságokkal rendelkező Namíbiában, ahol a Leica világhírű nagykövete, Kristian Dowling avatta be a résztvevőket az okostelefonos-fényképezés kulisszatitkaiba. A hollywoodi filmekből is ismerős helyszíneket és azok sokszínű élővilágát Magyarországról egyedüli résztvevőként Bodnár Zsófia is megörökíthette a Huawei legújabb csúcskészülékének segítségével.

2019. augusztus 15. 09:07

„A fotózás az életem”

Pávó Rékát a Huawei és a National Geographic közös, nemzetközi mobilfotó-pályázatának keretében ismerhettük meg tavaly. „Art & Leukemia" című fotója – amelyen a rákkal folytatott küzdelmét örökítette meg –, több mint 67 ezer kép közül nyerte el a szakmai zsűri által megítélt fődíjat. 

2019. augusztus 13. 10:25

A Sony bemutatta a díjnyertes RX termékcsalád legújabb tagját

A Sony bejelentette a díjnyertes RX fényképezőgép termékcsalád legújabb tagját, az RX100 VII-t (model DSC-RX100M7). Az új termék tartalmazza a Sony full-frame tükör nélküli Alpha 9 fényképezőgéphez kifejlesztett technológiákat, így az RX100 VII új szintre emeli a teljesítményt a kompakt piacon. Professzionális szintű funkciói és egyedi megoldásai magabiztosságot kölcsönöznek a felhasználóknak, mindezt úgy, hogy bármikor, bárhol gyorsan elővehető az élet legszebb pillanatainak megörökítéséhez. 

2019. augusztus 5. 15:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A Magyar Telekom 2019. második negyedéves eredményei

2019. augusztus 8. 11:32

Új tulajdonosa van a UPC-nek

2019. augusztus 1. 12:20

A Bosch és a Daimler megvalósítja a vezető nélküli, automatizált parkolást

2019. július 31. 16:53

Rekordbevétel az LG-nél

2019. július 30. 17:03
online sportfogadás