Dmitrij Medvegyev: "nem lesz internet-cenzúra"
Az orosz elnök a davosi világgazdasági fórum ünnepélyes megnyitóján az orosz modernizációs stratégia alapelveiről beszélt, s ennek keretében külön hangsúlyt helyezett az internet oroszországi elterjedésével kapcsolatos kérdésekre.
Beszédében Medvegyev egyértelműen elhatárolódott bármiféle olyan kontroll bevezetésétől, ami korlátozna a világhálon fellelhető információkhoz való hozzáférést. "Az internet szabadságának vagy az innováció elterjedésének korlátozása a világ stagnálását eredményezné." - mondta. "Oroszország nem fog támogatni semmi olyan kezdeményezést, amely kétségbe vonná a világháló szabadságát, azt a szabadságot persze, amely az erkölcs és jog pillérein nyugszik."
Oroszország elnöke - nem minden sajnálat nélkül - szólt arról, hogy a szellemi tulajdon védelmében megalkotott korábbi szabályok, elvek az internet korában már nem működnek, új nemzetközi egyezményekre, szabályozásra van szükség, s ezen a területen Oroszország meg fogja tenni a maga javaslatát.
Az orosz vezető szólt az országán belül indított ambiciózus programokról is, amelyek felölelik a széles sávú internet kiépítésétől az elektronikus fizetésen keresztül a közbeszerzésig az élet minden területét. Medvegyev az informatika térnyerésével kapcsolatban az egyik - nem is annyira mellékes - hozadékot abban látja, hogy ennél kevés hatékonyabb eszköz van a korrupció elleni küzdelemben.
Kapcsolódó cikkek
- Újabb integrált ajánlatok a T-Home és a T-Mobile kínálatában
- Ingyen netezhetünk a Nyugatinál
- Telekommunikáljunk róla: Tartalék vonalat, de milyet?
- Ötdekás a világháló
- Magyarország kész helyet adni a 2012-es kibertér-konferenciának
- Az Európai Bíróság ítélete szerint az interneten sem gázolhat senki más becsületébe
- A szélessávú adatátvitel tesztelését tervezi az Európai Bizottság
- Mozilla Firefox Portable Edition 7.0 Beta 4
- Az 50 legjobb weboldal – üzlet és vállalkozás
- Az 50 legjobb weboldal – család és gyerekek
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
„Mit lájkol a gyerek?” – A szülőket segíti az NMHH új kiadványa
A közösségi médiafelületek használata ma már a fiatalok mindennapjainak részévé vált, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kiemelt figyelmet fordít az ezen felületek kínálta lehetőségekre és kockázatokra.
Magasabb ponthatárok mellett több mint 4400 elsőéves jutott be a Széchenyi-egyetem minőségi képzéseire
Összesen 4409 elsőéves kezdheti meg tanulmányait a győri Széchenyi István Egyetemen szeptemberben. A ponthatárok a szakok jelentős részén emelkedtek a tavalyihoz képest, van olyan, amelyre 487 ponttal lehetett csak bejutni. Mindez azt mutatja, hogy felkészült hallgatók érkeznek az intézmény magas színvonalú képzéseire.
A HONOR 200 Pro és a mesteri fotózás: fejlődés a Studio Harcourt hagyatékával
Rengeteg ikonikus személyiség mögött ott rejlik egy olyan portré, amely nemcsak a személy lényegét ragadja meg, hanem az örökségét is megörökíti. A hírességektől a politikusokig a portrék alakították a történeteket és magáról az emberiségről alkotott képünket.