Az internet után a mobil is néma, mint szfinx
A Vodafone brit honlapján adta hírül, hogy egyiptomi leányvállalata parancsot kapott szolgáltatásának szüneteltetésére, vagyis Egyiptomban az internet szinte száz százalékos kikapcsolása után a mobilok is elnémulnak.
A közlemény szerint "minden mobilszolgáltatót köteleztek - meghatározott területeken - a szolgáltatásuk felfüggesztésére, és mivel a helyi törvények szerint a hatóságoknak joguk van ehhez, a mi kötelességünk, hogy betartsuk a rendelkezést".
A 6000 dolgozót foglalkoztató Vodafone Egypt - amelyben többségi tulajdona van a brit anyavállalatnak - 2007 márciusa kínálja szolgáltatásait, 2010 szeptemberében 28,8 millió ügyfele volt. A két másik szolgáltató a Mobinil és az Etisalat, az utóbbi az Egyesül Arab Emírségek állami telefontársaságának leányvállalata.
Kapcsolódó cikkek
- Az amerikai rendőrök felhatalmazás nélkül kutathatnak a mobiltelefonokban
- Leonardo pixelekre bontva
- Disznóvágási demokrácia: szavazás neten a halálba küldendő sertésre
- Digitalizálják a Szabadkai Városi Könyvtár dokumentumait
- Apróhirdetési körkép: A többség már online csinálja
- Még vonzóbbak a Blackberry-k a Vodafone-nál
- Irodalmi hősök fantomképeken
- Újabb civil megmozdulás az ACTA ellen
- A német alkotmánybíróság elzárta a PIN-kódokat és jelszavakat a nyomozóhatóságok elől
- Használt számítógépek szegény gyerekeknek
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
„Mit lájkol a gyerek?” – A szülőket segíti az NMHH új kiadványa
A közösségi médiafelületek használata ma már a fiatalok mindennapjainak részévé vált, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kiemelt figyelmet fordít az ezen felületek kínálta lehetőségekre és kockázatokra.
Magasabb ponthatárok mellett több mint 4400 elsőéves jutott be a Széchenyi-egyetem minőségi képzéseire
Összesen 4409 elsőéves kezdheti meg tanulmányait a győri Széchenyi István Egyetemen szeptemberben. A ponthatárok a szakok jelentős részén emelkedtek a tavalyihoz képest, van olyan, amelyre 487 ponttal lehetett csak bejutni. Mindez azt mutatja, hogy felkészült hallgatók érkeznek az intézmény magas színvonalú képzéseire.
A HONOR 200 Pro és a mesteri fotózás: fejlődés a Studio Harcourt hagyatékával
Rengeteg ikonikus személyiség mögött ott rejlik egy olyan portré, amely nemcsak a személy lényegét ragadja meg, hanem az örökségét is megörökíti. A hírességektől a politikusokig a portrék alakították a történeteket és magáról az emberiségről alkotott képünket.