Watson, a nyerőgép
Eldőlt a három napos kvízpárbaj, amelyben két kvízbajnok és a 2208 processzort működtető, 15 ezer milliárd bájt memóriájú IBM-gép mérkőzött egymással. Az ember (a kettő közül az egyik) csak az elsőfordulóban tudott lépést tartani "Watsonnal", a másodikban már elhúzott a számítógép, és a szerda esti utolsó fordulóban (a helyszín: Almaden Research Center San Jose, California) végképp bebiztosította győzelmét: összességében 77.147 dolláros végeredménnyel, miközben két ellenfele24.000 illetve 21.600 dollárt gyűjött. Az IBM - és a két játékos - a nyereményét jótékonyságra fordítja.
Nem tudjuk, hogy többet tud-e a számítógép, mint a két korábbi bajnok, a versenyzők elmondása szerint frusztrálta őket, hogy hiába tudták ők is a jó választ, a gép gyorsabb volt náluk.
A verseny eredménye nem is igazán az, hogy egy számítógép le tudta győzni az embert egy vetélkedőben, hiszen sok mindenben jobbak, gyorsabbak, erősebbek nálunk a gépek, ezért is használjuk őket.
És a hát a géptől függetlenül van egy részeredmény is a két ember párviadalában: Jennings revansot tudott venni Rutter-en, aki a 2005-ös bajnokok versenyén legyőzte őt.
Mint arról már hírt adtunk, Az IBM csaknem négy éven át programoztatta a mintegy tíz hűtőszekrénynyi Watson számítógépét, hogy a héten végre összeereszthesse azt a kamerák előtt Amerika legnépszerűbb szellemi vetélkedője, a Jeopardy! két legnagyobb bajnokával. Bár voltak néha megingások (egyszer vetélytársa válaszát kérdésnek értelmezte a gép, máskor Torontót amerikai városnak vélte), alapvetően kimagasló volt a gép "tárgyi tudása", de ezen túlmenően taktikussága, vagyis intelligenciája is.
A Deep Blue Kaszparov elleni sakkgyőzelme után ez egy újabb mérföldkő a mesterséges intelligencia történetében: a gép kvízjátékban is felhozható a legzseniálisabb emberi elme szintjére, sőt: afölé.
A kutatási eredményeket pedig a gazdaság, a politika, az egészségügy - vagyis az élet minden területén - tovább lehet hasznosítani.
Kapcsolódó cikkek
- IBM 1,6 PFLOPS teljesítményű szuperszámítógép Xeon lapkákkal
- Komputer kontra emberi elme: az IBM Watsonja a Jeopardy! szellemi vetélkedő szuperbajnokaival mérkőzik meg
- Kvízjátékban szerepel az IBM szuperszámítógépe
- IBM szuperszámítógép Nvidia grafikus csipekkel
- Új vízhűtéses szuperszámítógép az IBM-től
- Újabb IBM szuperszámítógép, kétmillió laptop erejével
- 1 PFLOPS-os IBM szuperszámítógép
- A világ leggyorsabb polgári szuperszámítógépe
- Az első amerikai szuperszámítógép Oroszországnak
- Sikerült számítógéppel modellezni egy agyféltekét
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.