A Google megünnepelte a fagylaltkehely születésnapját

Vértes Judit, 2011. április 4. 09:11

Tegnap a napsütés minden józan embert kicsábított a szabadba, ahol akár végre el lehetett nyalogatni az idei első fagylaltot is, így azután feltehetően kevesen interneteztek, és emiatt nem láthatták azt a rajzos köszöntőt, amivel a Google az első hivatalosan jegyzett fagylaltkehely 119. évfordulóját ünneplte a kereső főoldalán.

A legenda szerint, 1892 április harmadikán Chester C. Platt patikus készítette az első fagylaltkelyhet. Platt a vaníliafagylaltot cseresznyesziruppal és cseresznyével díszítette. (http://whatscookingamerica.net/History/IceCream/Sundae.htm ) A doodle-ra klikkelve elolvashattuk a fagylaltkehely születésének történetét, de válogathattunk szebbnél szebb kelyhek közül.

A Google rendszeresen szinesíti logóját különböző ünnepek, évfordulók alkalmával. Úgy látszik, a fagylaltkehely születésnapját méltónak találták a megemlékezésre. Az első doodle-t 1998-ban készítette Lany Page és Sergei Brin, a „Távol vagyok” üzenetet akarták rajzzal helyettesíteni. Azóta a Google logó körüli rajzok egyre inkább elterjedtek. Egyrészt emlékeztetik a böngészőt az aznapi jeles eseményre, másrészt vonzóbbá és változatosabbá teszi az oldalt.

Az alábbi helyen kedvünkre böngészhetünk a korábbi Google-doodle-k között, (s közben egy kis irodalmi, történelmi jártasságra is szert teszünk): http://www.google.hu/logos/

 

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban

A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.

2024. május 7. 11:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36