EU: Felelőssé tehető az eBay, ha aukcióin jogsértést követnek el

MTI Sajtóadatbank, 2011. július 12. 20:26

Felelőssé tehetők az internetes piacokat üzemeltető vállalkozások, köztük az eBay a felhasználóik által elkövetett védjegyjogsértésekért - állapította meg kedden kimondott ítéletében az Európai Unió Bírósága.

A luxembourgi székhelyű testület elé került alapügyben - egy nagy-britanniai perben - a L'Oréal kozmetikai cég azzal vádolta az eBay-t, hogy részt vesz a honlapjának felhasználói által elkövetett védjegyjogsértésekben. Kifogásolta azt is, hogy az eBay egyes esetekben felhasználóit a honlapján eladásra kínált, védjegyjogokat áthágó árukhoz irányítja. További fenntartása a kozmetikai cégnek, hogy az eBay nem tesz elegendő erőfeszítést a védjegyjogot megszegő termékek árusításának megakadályozására. Jogsértés a L'Oréal szerint az is, hogy az eBay-en unión kívüli értékesítésre szánt árukat is kínálnak uniós vásárlóknak.

A bírósági ítélet hangoztatta: ha az üzemeltető segíti a kínálat optimális megjelenítését, azzal már "tevőleges szerepet játszik", és nem hivatkozhat az uniós jog azon elemére, amely bizonyos internetes szolgáltatóknak a felelősség alól mentességet ad.

Megerősítette ugyanakkor a bíróság, hogy az egyes ügyekben a nemzeti bíróságoknak kell eljárniuk, és dönteniük a tényleges felelősségről. Állásfoglalása szerint "a nemzeti bíróságoknak hatáskörrel kell rendelkezniük arra, hogy az ilyen vállalkozásokat olyan intézkedések meghozatalára kötelezzék, amelyek nem csupán a szellemi tulajdonjogok elleni jogsértések megszüntetésére, hanem az újabb jogsértésék megelőzésére is irányulnak".

Kulcsszavak: aukció eBay jog EU

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány Fehér bot napi rendezvényéről

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány 2019. október 18-án, a Vakok Általános Iskolájának Nádor Termében tartotta a Nemzetközi fehér bot napja alkalmából  szervezett ünnepi rendezvényét. Az alapítvány immár 16 éve adományoz képernyőolvasó és – nagyító szoftvereket, felújított számítógépeket és digitális diktafonokat vak és gyengénlátó emberek számára. A képernyőolvasó és –nagyító szoftverek hallhatóvá vagy sokszoros felnagyításban láthatóbbá teszik a vak és gyengénlátó emberek számára a számítógép képernyőjén megjelenő információkat. Ezáltal biztosítják számukra az inkluzív tanulás, munkavégzés és a szabadidő hasznos eltöltésének lehetőségét.

2019. október 20. 14:17

5 alapfeltétel a sikeres digitális átálláshoz

Hogyan alakítja át a negyedik ipari forradalom és az azt működtető innovatív technológia a vállalkozások ügyfélkapcsolatait és folyamatait? Hol tartanak a hazai vállalatok a digitális átállás folyamatában? Milyen tanulsága van az eddig végrehajtott projekteknek?  A Deloitte szakértői az idei Salesforce Basecamp Budapest rendezvényen egy kerekasztal beszélgetés során ezekben az izgalmas kérdésekben osztották meg gyakorlati tapasztalataikat.

2019. október 20. 13:18

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Újabb mérföldkő a hazai digitális oktatásban

2019. október 10. 18:44

Ma 20 éves a Wi-Fi

2019. szeptember 30. 11:26

Az ABB a világ legkorszerűbb robotikai gyárát építi Sanghajban

2019. szeptember 23. 09:37

Nem omlik össze az ekereskedelem: egy év haladék az erős ügyfélhitelesítésre

2019. szeptember 11. 08:34
online sportfogadás