Információs rendszert hoz létre a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal

MTI Sajtóadatbank, 2013. június 13. 07:42

Mezőgazdasági és Környezeti Információs Rendszert (MeKIR) hoz létre 1,35 milliárd forint összköltséggel a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a most készülő uniós Közös Agrárpolitika (KAP) 2014 utáni hatékony alkalmazásának érdekében - mondta Palkovics Péter, a hivatal elnöke szerdán Budapesten.

Hozzátette: a MeKIR - az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program keretében 100 százalékos uniós támogatással megvalósuló - projekt egy olyan informatikai rendszer létrehozását szolgálja, amely lehetővé teszi az MVH és a társszervezetei számára a releváns adatok közös tárolását és megjelenítését.
 

Az unió ugyanis a 2014 utáni finanszírozási időszakra követelményként fogalmazta meg - az egyszerűsítés és a bürokráciacsökkentés jegyében - az agrárszervezeteknél lévő különböző nyilvántartások közös megjeleníthetőségét - emlékeztetett az MVH elnöke.
 

Az új rendszer kialakítására - felépítésére - azért van szükség, mert az adatbázisok közötti adatcsere most nem működik elég hatékonyan, és sok élőmunkát is igényel. Ezt a gondot oldják meg a MeKIR létrehozásával. A fejlesztés tervezett megvalósításának határideje: 2014 június 30. - tette hozzá. Utalt arra: a MeKIR kapcsán létrehozandó adatbázis bővíthető lesz, így a később felmerülő igényeket szintén ki tudja majd  szolgálni. Ezzel megvalósítható az ágazat hatékonyságának növelése úgy, hogy a rendszer minőségi többletszolgáltatást nyújtson mind a szakhatóságok, mind pedig a gazdálkodók számára.
 

A projekt konzorciumi formában valósul meg, vezetője az MVH. A konzorcium tagja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA), valamint a VM, továbbá együttműködő partner a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. is.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Gazdaságos megoldás egyszerűsíti az áruszállítást

Ahhoz, hogy egy termék eljusson A-ból B pontba, az esetek nagyon nagy százalékában egy dologra biztosan szükség van: ez az úgynevezett sztreccsfólia. A raklapcsomagolás gazdaságosabb és kedveltebb fóliatípusát lehetővé tette egy magyar cég úgy, hogy az nemcsak gazdaságosabb lett a piacon kapható termékeknél, de környezetbarát is, hiszen a vékonyabb fólia használatával kevesebb hulladék keletkezik. Az AMCO Csomagolástechnikai és Konzultációs Kft. innovációja az áruszállítást nagyságrendekkel könnyítheti meg a közeljövőben.

2023. június 8. 15:40

Kényszerből előny: emiatt állhatnak át zöld működésre az irodaházak

A tavaly ősszel bekövetkezett gázáremelkedés hatására feje tetejére állt az irodaházak piaca, a magas fenntartási költségek miatt ugyanis a legtöbb üzemeltető zöld útra lépett. Kaloczkai Sándor, a Gree légkondicionálók műszaki vezetője arról beszélt, ma már nem az a kérdés, hogy az energiahatékonysági beruházások megtérülnek-e, hanem az, hogy azok nélkül a működés fenntartható marad-e. Zöld irányban is példaértékű a világ első számú klímamárkája magyarországi vezérképviseletének szarvasi irodaháza, a Hi-Tech épület ugyanis látványban és műszaki tartalomban is a világ elithez tartozik.

2023. június 8. 12:49

Füstöljenek a gumik: a norelem szabványos alkatrészekkel segíti a tanulókat a drift triciklik építésében

A norelem folyamatosan támogatja a fiatal mérnöki tehetségeket, aminek újabb állomásaként számos szabványos alkatrésszel támogatta a Müncheni Műszaki Iskola diákprojektjét. A hallgatók dolgozták ki a motoros drift trike koncepcióját, és a projektet a tervezéstől a befejezésig vitték végig.

2023. június 8. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39