A Dyson 2,75 milliárd fontos beruházási tervének következő szakasza

forrás: Prím Online, 2022. december 3. 16:05

A Dyson mérnökei intelligens, önfejlesztő, összekapcsolódásra képes termékek új generációjának megalkotásán dolgoznak, ennek érdekében jelentősen bővül a vállalat szoftver-csapata – közölte Jake Dyson főmérnök a Dyson új YouTube-videójában. Elmondása szerint a technológiai vállalat – amely az új technológiákba történő 2,75 milliárd fontos beruházási tervének közepén tart – a szoftvereket és a konnektivitást, „összekapcsolhatóságot” helyezi jövőbeli termékcsaládjának fókuszába.

A szakember arról is beszélt, hogyan könnyítheti meg a felhasználók életét a szoftverek és az egymással kommunikáló gépek ugrásszerű fejlődése például azáltal, hogy megoldanak egy problémát még azelőtt, hogy az eszközök tulajdonosa egyáltalán észlelné azt.

 

A Dyson fejlesztései és termékei egyre „okosabbak”, ennek érdekében számtalan érzékelőt, elektronikát, vezérlőrendszert és szoftverkódréteget foglalnak magukba. Ez a termékevolúció annak is köszönhető, hogy 2012 óta a szoftverfejlesztők száma megtízszereződött a cégnél, és a Dyson elkötelezett a csapat további bővítése mellett.

 

Az új technológiának köszönhetően a Dyson gépei „láthatóvá tehetik a láthatatlant”. A légtisztító készülékek például érzékelik és rögzítik a szennyeződéseket, tájékoztatják a tulajdonosokat az otthonukban lévő levegő minőségéről és ezzel segítik a jövőbeli termékfejlesztést is. A legújabb Dyson Gen5detect porszívó megszámolja és méret szerint azonosítja a mikroszkopikus részecskéket, pontos képet adva erről a felhasználóknak, valamint azonosítja, hol található még por és szennyeződés a padlón – ez a technológia kvantumugrásszerű fejlődést jelent a 10 évvel ezelőtti, mechanikusabb Dyson termékekhez képest.

 

 

A küldetés? 

 

Olyan eszközök fejlesztése és gyártása, amelyek annál intelligensebbé válnak, minél tovább használják őket, és amelyek képesek a problémák önálló azonosítására, a hibaelhárításra, valamint a probléma megoldására még mielőtt észrevennénk, hogy valami baj van.

 

Jake Dyson, a Dyson főmérnöke elmondta: „A szoftver és az adattudomány nem a trükközésről vagy a felesleges funkciókról szól. Azt a célt szolgáljuk, hogy megkönnyítsük az emberek életét – mi gondoskodunk a termékről, a felhasználó pedig hátradőlhet. Ennek érdekében fektetünk sokat az Egyesült Királyságban, Szingapúrban, a Fülöp-szigeteken és Lengyelországban lévő laboratóriumainkba és kampuszainkba, ahol már a következő 15 év kihívásaira is választ adó, szigorúan titkos és fenntarthatóságra fókuszáló intelligens technológiákon dolgozik a folyamatosan növekvő mérnökcsapatunk."

 

 

10 éves szoftveres utazás, és azon túl

 

Az elmúlt évtizedben a Dyson az eredeti méretének több mint tízszeresére növelte a szoftverfejlesztésre és gépek összekapcsolódására szakosodott csapatát az Egyesült Királyságban, Szingapúrban, Malajziában, a Fülöp-szigeteken, Kínában és Lengyelországban. A szakértelem növekedése is azt tükrözi, hogy a Dyson a készülékek „felokosítására”, a gépek „agyának” fejlesztésére összpontosít. Ez a munka túlmutat a szoftvereken; a Dyson adattudósai, robotikai, elektronikai, hardver- és gépi tanulással foglalkozó mérnökei a szoftveresekkel együtt dolgoznak a fejlesztéseken. Ők együtt a vállalat teljes mérnöki csapatának jelentős és egyre növekvő részét teszik ki – a Dysonnál a pályakezdő mérnökök 45%-a szoftveralapú csapatokban dolgozik.

 

A szoftverek korábban az egyes termékkomponensek vezérlést végezték, de ma már a Dyson teljes technológiájának minden funkciójában kritikus fontosságúak. A beágyazott szoftverek, az alkalmazás- és felhőfejlesztések, valamint a fedélzeti szoftverek – algoritmusok, gépi tanulás, mesterséges intelligencia – különböző rétegei lehetővé teszik, hogy a Dyson termékei mechanikán túlmutató, kifinomultabb területeken is fejlődjenek. Ez volt az egyik elsődleges szegmens, ahol az elmúlt 10 évben sokat fejlődött a vállalat. A Dyson első porszívójával csak annyit lehetett tenni, hogy a felhasználó bekapcsolta azt. Ma már a Dyson porszívók számtalan érzékelőnek, elektronikai hardver- és szoftverelemnek köszönhetően tájékoztatnak az akkumulátor élettartamáról, és a padló típusától függően állítják be az energiafelhasználást.

  • A Dyson 360 Heurist robotporszívónak köszönhetően például a felhasználónak nem szükséges otthonában magának takarítania – a gép megteszi ezt helyette. 
  • Az újonnan bevezetett MyDyson alkalmazás pedig tálcán kínálja a Dyson-tulajdonosoknak az összekapcsolt termékelőnyöket és a személyre szabott útmutatókat. 
  • A Dyson bővíti képességeit az adattudományok területén is, amely fontos szerepet játszik a vállalat légtisztítási és levegőtudományi ismeretterjesztő tevékenységének mélyítésében.

 

Roland Krueger, a Dyson vezérigazgatója elmondta: „A Dyson az Egyesült Királyságban, Szingapúrban, Ázsiában, Európában és Amerikában terjeszkedő, 2,75 milliárd font értékű ötéves beruházási tervének végrehajtása közepén tart. 2020 novemberében bejelentettük, hogy olyan új technológiákba fektetünk, mint az energiatárolás, a robotika, a gépi tanulás és az e-kereskedelem. Most teljesítjük ígéreteinket. Ezek a beruházások megalapozzák a termékkategóriáink bővítését és ennek köszönhetően a Dyson teljesen új termékterületekre képes belépni. Beruházásainknak egyik központi eleme az "Irány a digitalizáció" programunk, melynek célja, hogy a szoftveres készségekre összpontosítsunk az vállalatnál – mindez fontos szerepet fog játszani a Dyson új fejezetének megírásában."

 

 

ESETTANULMÁNY: Információ a szennyezésnek való kitettségéről

 

Hat évvel ezelőtt a Dyson bevezette első légtisztító ventilátorát, amely első alkalommal tette lehetővé a fogyasztók számára, hogy a képernyőn és a termék alkalmazásában legyenek képesek valós időben nyomon követni az otthonukban lévő levegő minőségét. Ezek a gépek azóta a világ minden tájáról gyűjtöttek adatokat a beltéri szennyezettségről, ami elősegítette az eszközök új generációjának fejlesztését és az otthonok levegőminőségéről alkotott ismereteink elmélyítését. A Dyson mérnökei a több mint 4 millió intelligens légtisztító által érzékelt adatokat használják fel a beltéri levegő minőségének feltérképezésére világszerte. Az ilyen módon csatlakoztatott gépek működésének valós idejű nyomon követése azt jelenti, hogy a Dyson látja a szennyező eseményeket, és légtisztító eszközei felvilágosítást adhatnak a fogyasztónak a szennyezésnek való esetleges kitettségéről. A Dyson mérnökei úgy vélik, hogy a világon elsőként és egyedüliként képesek arra, hogy a légtisztítók levegőminőségi adatai alapján figyelmeztessék az embereket a helyi környezetszennyezési tényezőkre, például erdőtüzekre vagy homokviharokra. A légtisztítók naponta 200 millió levegőminőségi jelzést küldenek a mérnököknek, ezek az adatok pedig a jövőbeli kutatásokat és a személyes kitettségre vonatkozó felvilágosítást szolgálják.

 

A hamarosan megjelenő Dyson Zone ezt a technológiát használja majd arra, hogy felügyelje és megtisztítsa a levegőt a személyes térben, akár útközben is. A Dyson Zone és a MyDyson alkalmazás összekapcsolása valós idejű levegőminőségi és zajszennyezési adatokat, valamint heti szennyezési előrejelzéseket nyújt, segítve az egyének tájékozódását és döntéseit annak érdekében, hogy léphessen és csökkenthesse a szennyezésnek való kitettségét. 

 

A termékfejlesztés mellett a Dyson kutatóintézetekkel és tudományos intézményekkel is együttműködik, hogy előmozdítsa a levegőminőségének minél teljesebb megismerését és „megértését” világszerte. 2019-ben a Dyson mérnökei kifejlesztették a Dyson AQ hátizsákot a Breathe London Wearables projekthez. 250 iskolás viselte ezt a részecske- és gázérzékelőkkel, GPS-szel és akkumulátorral felszerelt hátizsákot, hogy nyomon követhessék a szennyezésnek való kitettséget az iskolába menet és az iskolából való hazautazás során London utcáin. A projektben részt vevő gyerekek 31%-a változtatta meg az iskolába vezető útját a kísérlet hatására, hogy minimalizálja a légyszennyezésnek való kitettséget. A hátizsákokat jelenleg a londoni Queen Mary University által vezetett CAPPA projekt részeként használják Afrika Szaharától délre eső részein, hogy jobban megértsék az asztma előfordulását az afrikai gyermekek körében.

 

Jövőbeni tervek

 

A Dyson épp most hajtja végre ötéves, 2,75 milliárd fontos, új technológiákba történő beruházási tervét, amelynek keretében 2025-ig megduplázza termékportfólióját. Az elektronikai hardver, a szoftver és a konnektivitás központi szerepet játszik itt, mivel a Dyson egyre több mesterséges intelligenciát épít be az eszközeibe, a MyDyson alkalmazásba és a felhasználói élménybe, amivel hosszútávon az önfejlesztő termékek létrehozására törekszik.

Kulcsszavak: Dyson

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Látássérülteknek fejlesztett eszköz nyerte az LG versenyének fődíját

2023. január 26. 14:02

Közeleg a 31. Magyar Innovációs Nagydíj felhívás beadási határideje

2023. január 16. 18:51

A Bullitt műholdas szolgáltatása lefedettlenség esetén is biztosítja az üzenetküldést

2023. január 9. 15:46

Okosabb támadások fenyegetik a képzetlen munkavállalókat

2023. január 2. 15:22