Jelentős megtakarítást érhettek el a BillKiller ügyfelei

forrás: Prím Online, 2021. augusztus 1. 10:41

A magyarok kevesebb mint harmada ellenőrzi legalább havi rendszerességgel mobilhasználatát, minden ötödik megkérdezett pedig csak akkor foglalkozik vele, amikor túl magas a telefonszámla, illetve az egyenlege vagy az adatkerete kimerült – derült ki a mobilcsomagok transzparens összehasonlításával foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából. 

A magyarok mobilhasználati tudatosságát vizsgáló kutatás arra is rávilágított, hogy 25 százalék még csak nem is tudja, hogy hol találja meg a kimenő és bejövő hívásokkal, az SMS-ekkel és az internethasználattal kapcsolatos adatokat a telefonjában. Pedig egy kis tudatossággal jelentős összeget spórolhatnánk meg. Az első 1 823 BillKiller ügyfélnek átlagosan évi 55 036 forint megtakarítást kalkulált az applikáció. 

 

A magyarok 21 százaléka havonta többször, míg 9 százalékuk a havi számla beérkezésekor ellenőrzi a mobilhasználatát; 20 százalékuk pedig csak akkor foglalkozik vele, amikor a költségek túl magasak vagy a szolgáltatás nem elérhető – derült ki a BillKiller megbízásából a Pulzus kutatócég által végzett friss reprezentatív felmérésből. Emellett 19 százalék vallotta azt, hogy a számlán szereplő összegtől függetlenül egyáltalán nem foglalkozik a mobilhasználattal, a fennmaradó 28 százalék számára pedig a korlátlan mobilhasználat miatt ez nem releváns.

 

 

 

Ennek ismeretében kevésbé meglepő, hogy a felhasználók jelentős része rendszeresen túl is lépi havi költségkereteit: 35 százalékuk legalább alkalmanként többet fizet a mobilhasználatáért havi csomagdíjánál, ebből pedig négy százalék vallotta azt, hogy ez rendszeresen, minden hónapban problémát jelent.

 

 

„A számok alapján jól látszik, hogy van még hova fejlődnünk, ha fogyasztói tudatosságról van szó. Motiváció után sem kell sokáig kutakodnunk: az applikációnk elindulása óta több mint 1800 ügyfelünknek összesen nem kevesebb mint 100 millió forint megtakarítást kalkulált ingyenesen az algoritmusunk, ami ügyfelenként átlagosan évi 55 ezer forintot jelent” – jegyezte meg a kutatási eredmények kapcsán Sallai Ákos, a BillKiller Kft. alapító-tulajdonosa. 

 

Hozzátette: a fogyasztói tudatosság kérdését érdemes a telekommunikációs szektorra jellemző árképzési és értékesítési gyakorlatokkal együtt vizsgálni; erősen kérdéses például, hogy a fogyasztók össze tudják-e hasonlítani a szolgáltatók ajánlatait, illetve egyszerűen elérhető-e számukra minden szükséges információ a tudatos fogyasztói döntéshez. Ebben szeretne támogatást nyújtani a BillKiller alkalmazása, amely – az első tizenötezer felhasználó számára ingyenesen – pár másodperc alatt az előfizetők valós telefonhasználati szokásai alapján ajánlja fel a számukra legmegfelelőbb és legolcsóbb mobilcsomagot.

 

A kutatás rávilágított továbbá, hogy sokan nem is tudják, hol követhetik nyomon a telefonjukban mobilhasználatukat, a hívások számát és időtartamát, az SMS-eket és a mobiladat-felhasználást; a legkevesebb információjuk erről a 60 év felettieknek és a hölgyeknek van. Ez annál is nagyobb probléma, mivel a hagyományos mobilcsomag-összehasonlító alkalmazások a BillKiller automatikus algoritmusával szemben a mobilhasználati adatok manuális megadását várja el a piacon elérhető ajánlatok összehasonlításához.

 

A kutatás készítői arra is kíváncsiak volt, hogy jellemzően milyen formában igyekeznek spórolni a mobiltelefonhasználók; a megkérdezettek által legnagyobb arányban (47%) preferált megoldás az, hogy internetes csevegőapplikációkkal helyettesítik a hagyományos hívásokat és SMS-eket; ez a spórolási forma egyébként leginkább a nőkre és a feltöltőkártyát használókra jellemző.

 

„A BillKiller létrehozásával a célunk nem más volt, mint hogy előkészítsük az átláthatóságra és fair díjszabásra alapuló árazás és értékesítés új korszakát a telekommunikációs szektorban” – mondta el Halmai Attila, a BillKiller Kft. alapító-tulajdonosa. „Abban hiszünk, hogy a felhasználók számára elérhető kell, hogy legyen a tudatos döntéshozatalt segítő minden információ, az applikációnk ezt a célt szolgálja. Meggyőződésünk, hogy a működésünk a szolgáltatókkal szembeni bizalom erősítését is szolgálja, a transzparenciával közép- és hosszútávon minden érintett fél csak nyerhet” – tette hozzá Halmai Attila, megjegyezve, hogy az ajánlatok összehasonlítása például a biztosítási és pénzügyi termékek piacán is komoly kihívást jelent nem csak hazánkban, de egész Európában.

 

Ezt erősítik meg egy, az Európai Bizottság által megrendelt és az IPSOS által végzett fogyasztóiélmény-kutatás eredményei is. A 27 Európai Uniós országban végzett felmérés szerint a telekommunikációs szektor mindössze a kilencedik azoknak a szektoroknak a listáján, ahol a fogyasztók a legegyszerűbben össze tudják hasonlítani a termékeket; a 22 szektort tartalmazó rangsort a cipő- és ruházat, valamint a szállásfoglalás vezeti, míg a bankszámlák és a közüzemi szolgáltatások esetében jelenti a legnagyobb kihívást a termékösszehasonlítás. Európai szinten még sötétebb képet kapunk a telekommunikációs szektorról, ha a fogyasztói bizalmat vizsgáljuk: a mobilszolgáltatókkal szemben csupán a biztosítókkal és a pénzügyi szolgáltatókkal (hitelek, kölcsönök, hitelkártyák) alacsonyabb a bizalom, a lista élén egyébként a szabadidős szolgáltatások, az autókölcsönzés és légi utasszállítás állnak; hozzá kell tennünk, hogy Magyarországon a fogyasztók az európai átlag felett bíznak a telekommunikációs szolgáltatókban.

 

A kutatásról

A felmérés a Pulzus kutatási applikációval készült a BillKiller Kft. megbízásából. Az adatfelvételre 2021 júliusában került sor. Az 1018 fős válaszadói minta az aktív korú, 18-65 éves magyar alapsokaságot reprezentálja nem és kor szerint.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Feltuningolva, hazai sztárokkal érkezik a Marsra magyar! második évada az RTL-re

A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című óriási sikerrel futó dokukomédia második évada, május 19-től az RTL-en lesz látható. A Hajnal-Vasad Kft. feltuningolt mindennapjait újabb 7 epizódban ismerhetik meg a tévénézők.  

2024. május 10. 11:28

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36