Nem kért internetes reklámmal vertek át 577 céget

MTI Sajtóadatbank, 2013. szeptember 20. 09:18

Üzletszerűen elkövetett csalás és annak kísérlete miatt vádemelést javasol a tatai rendőrség egy férfi ellen, aki megbízás nélkül reklámozott cégeket az interneten, majd a szolgáltatás díjáról számlát és fizetési felszólítást küldött - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság.

A sajtószolgálat tájékoztatása szerint a 27 éves férfi több internetes honlapot hozott létre, melyeken a sértetteket megjelentette, majd számlát küldött nekik és az adatokat úgy tüntette fel, mintha egy létező megállapodás alapján valós szolgáltatásért cserébe kérné a pénzt. Az üzleti kapcsolatot színlelő társaságot egy tatai cég jelentette fel, miután 2012. február 29-én korábbi együttműködésre hivatkozva a csalótól fizetési felszólítást kapott. A rendőrök azonosították a számlákat postázó cég mögött álló férfit, közben a közel kétéves rendőrségi eljárás alatt a károsultak száma folyamatosan gyarapodott.
 

A férfi vállalkozások, önkormányzatok, iskolák, alapítványok százaitól csalt ki pénzt 2011-ben és 2012-ben. Cs. Gábort 577 rendbeli csalással, illetve csalás kísérletével gyanúsította meg a rendőrség.

Kulcsszavak: security jog

Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok

Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.

2024. december 18. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14