Internetes szavazás után utcát neveztek el Martfűn a cipőgyár alapítójáról

MTI Sajtóadatbank, 2013. október 1. 08:30

Az interneten is szavazhattak a martfűiek a város új utcaneveiről az önkormányzat honlapján feltüntetett javaslatok alapján, hogy azokkal váltsák fel a 20. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezéseket. A felkínált lehetőséggel négyezren éltek, és a voksolás alapján többek között utca őrzi ezentúl a cseh Jan Antonín Batának, a cipőgyár- és városalapítónak emlékét a Szolnok melletti településen.

A kisvárosban ezt a szavazási módot azért vezették be, mert a lakosság kétharmada rendszeresen internetezik - mondta el Kiss Edit polgármester az MTI-nek. Mint felidézte, a képviselő-testület a törvényi előírásoknak eleget téve júniusi ülésén döntött arról, hogy Martfű közterületei közül tíznek a nevét megváltoztatja. Előzetesen javaslatokat kértek a lakosságtól, és azok alapján állították össze a szavazásra szánt nevek negyvenes listáját. Ezen között magyar művészek, tudósok neve, a Tiszához, illetve táji jellegzetességhez, valamint a város történetéhez kapcsolódó elnevezések egyaránt szerepeltek.
 

Az önkormányzat szeptember végi ülésére a legtöbb szavazatot kapott javaslatokat figyelembe véve készítették el az előterjesztést, amelyet a testület elfogadott. A megszületett határozatok szerint a Ságvári Endre utat Bata úttá nevezték át, a Kállai Éva út Pipacs, a Kun Béla út Galagonya, míg a Zalka Máté út Borostyán út lett.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32