NHIT: a digitális írástudás fejlesztése elemi érdeke Magyarországnak

MTI Sajtóadatbank, 2013. január 31. 08:28

A digitális írástudás fejlesztése elemi érdeke Magyarországnak: a vállalkozni, befektetni, ügyet intézni szándékozó állampolgárokat segítő közigazgatási szolgáltatások kifejlesztése a jövő egyik záloga - közölte a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT).

A közleményében az NHIT rögzíti: európai uniós forrásból finanszírozható projekt segítségével hamarosan több mint 150 kistelepülés lakóin és a határon túli magyarok helyzetén kíván  változtatni a kormány. A digitális analfabetizmus felszámolása a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács szerint is prioritást kell, hogy élvezzen az uniós támogatások felhasználása során.

A digitális eszközök és az elektronikus szolgáltatások használata tekintetében kiemelten veszélyben vannak a hátrányos helyzetű térségek és kistelepülések lakói, a 40 év felettiek, valamint az e-közigazgatási szolgáltatások elérése tekintetében a határon túli magyar állampolgárok, akiknek integrációját így is kívánatos lenne segíteni - hívja fel a figyelmet a közlemény.

Az NHIT feladata, hogy véleményezze az információs társadalom kialakításának programját, menetrendjét és intézkedéseit. Ennek keretében kiemelt figyelmet kell szentelni az e-befogadás és a határon túli magyarságot szolgáló e-közigazgatási szolgáltatások kifejlesztése elnevezésű projektekre, amelyek csökkenthetik a digitális társadalmi különbségeket mind a hazai, mind a határon túl élő magyarok körében - hangsúlyozta a közleményben Kalmár István, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács elnöke. A feladatra kijelölt szervezetek kész akciótervvel rendelkeznek, így a pályázati források szabaddá tétele után elindulhatnak a digitális írástudatlanságot csökkentő programok - tette hozzá az elnök.

A közlemény ismerteti: az e-befogadás projekt keretében az 5000 fő alatti településeken élők felzárkóztatása érdekében mintegy 180 helyen, köztük 120 kispostán és 50 kisiskolában hoznak létre ingyenes wi-fi hozzáférési pontokat, 60 helyen érintőképernyős terminálokkal, amelyen speciális oktató és bemutató szoftver segítené az állampolgárokat az e-ügyintézés dolgaiban. A program keretében elsőként helyi szinten 500 mentort képeznek ki, akik a szoftveres és más oktatóanyagok mellett személyesen is segíteni tudnak a környezetükben élő embereknek. Az arra nyitott felhasználóknak okostelefon alkalmazás is segít majd az e-ügyintézésben.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36