Három hónapos az e-útdíj
Egyre népszerűbb a szolgáltatás
Egyre többen választják a fedélzeti egységgel (OBU) történő útdíj-bevallást a viszonylati jeggyel szemben: szeptemberben 34%-kal nőtt a WebEye Magyarországhoz érkező megkeresések száma augusztushoz képest.
A kezdeti bizonytalanság után szeptemberben ismét új lendületet vettek az e-útdíj megkeresések. Három hónappal ezelőtt a rendszer tesztidőszak nélkül indult el, emiatt az első hetekben számos problémával élesben kellett szembesülniük a résztvevőknek. Sokan ezért a kivárás mellett döntöttek és nem kötelezték el magukat egyik bevallási közreműködő mellett sem, hanem viszonylati jeggyel oldották meg az útdíj fizetést. Mára azonban közel 50 000 fuvarozó regisztrálta járműveit a rendszerbe.
Ez azonban hosszú távon nem a legelőnyösebb megoldás, hiszen viszonylati jegy vásárlását követően például nem változtatható meg sem az útvonal sem a jármű tengelyszáma, ami felesleges plusz kiadásokat eredményez a fuvarozók számára. Ráadásul jegyvásárlásnál a köztes pontok megadása nélkül a viszonylati jegyes rendszer automatikusan a legdrágább útszakaszra irányítja a fuvarozót.
Bagossy Tamás, a WebEye Magyarország ügyvezetője arról számolt be, hogy jelenleg a fuvarozóknak közel 45%-a használ fedélzeti egységet a díjfizetésre és 55%-uk vásárol viszonylati jegyet. Óránként 14 000 virtuális jegytépést regisztrálnak, ami közel 34%-os növekedést jelent a nyári hónapokhoz képest.
A magyarországi e-útdíj rendszer sajátossága, hogy már meglévő többszereplős telematikai piacra építkezett: jelenleg 23 bevallási közreműködő fedélzeti egységei közül választhatnak a fuvarozó vállalatok. Nem mindegy azonban, hogy melyik szolgáltató mellett teszi le a voksát az úthasználó, mivel komoly különbségek tapasztalhatóak a termékek között.
Bár az elmúlt hónapokban nagyrészt kiszelektálódtak a gyenge minőségű eszközök, még ma is sokan próbálnak olcsó, kevésbé megbízható OBU-kat értékesíteni. Ezeknél nagyon magas a meghibásodás kockázata, ami nem várt útdíj-bírságot vonhat maga után, melynek nagysága ráadásul szeptember 1-jétől több százezer forint is lehet. Érdemes tehát fokozottan figyelni a választásnál és a stabil múltú, megbízható szolgáltatók minőségi termékeit keresni.
Kapcsolódó cikkek
- Mobilmegoldásokért felelős értékesítési vezető az SAP-nál
- Indonéziában hódít mobil fizetési megoldásával a Cellum
- Távoli zárolás funkció az Android Eszközkezelőben
- Postai levél a PC-ről
- Termékbejelentések a G Datától
- A siker kulcsa a nyomdaiparban
- A városra figyel a világ
- Új HP termékek, hogy megzavarjuk támadóinkat
- QR-kóddal végigkövethető az élelmiszerek életútja
- Sérülékenység vizsgáló megoldás a Noregtől
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.