Internet Hungary – A hatalmas adathalmazok segítik, de nehezíthetik is a döntéshozatalt
Az adatok megkönnyíthetik, de akár nehezíthetik is a döntéshozatalt, és az emberek manipulálására is szolgálhatnak – mondta az adatözönnel kapcsolatos problémákról Jaksity György közgazdász nyitó előadásában kedden, a siófoki Internet Hungary konferencián, amelyen más előadók is beszéltek az elektronikus úton keletkező adathalmazok hasznosításáról.
Jaksity György emlékeztetett arra, hogy már az 1987-es egyesült államokbeli tőzsdekrach idején szerepet tulajdonítottak a folyamatok automatikus működésének, amelynek eredményeként akkor a negatív tendencia szinte önmagát gerjesztette. Elmondta, 2008-ban is számos adat állt rendelkezésre a jelzáloghitelezés problémáival kapcsolatban, mégis bekövetkezhetett a válság – megmutatva, hogy az adatfeldolgozó és információkészítő rendszerek nem tökéletesek.
Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója az adatok valós idejű feldolgozásáról és az így született információkon alapuló döntéshozatalról beszélt előadásában. Számos példát említett arra, hogy az új technológiák beépítése a mobiltelefonokba, az ezek által létrejött adatok felhőalapú tárolása és feldolgozása jelentős segítség lehet.
Azt mondta, a mai okostelefonokban már műholdas navigáció, hőmérő vagy akár sebességmérő is van. Mindezek hatalmas gazdasági lehetőséget nyújtanak azáltal, hogy a világon már mintegy 1,7 milliárd ember rendelkezik ilyen eszközökkel.
A forgalom GPS-adatok alapján valós időben elemezhető, és segítséget nyújt az útvonal kiválasztásában vagy a parkolóhely megtalálásában. Az adatokból kiolvasható vezetési szokások az Egyesült Államokban már segítik a biztosító társaságokat az egyénre szabott szerződések megkötésében - sorolta.
A mobileszközök pulzus- vagy vérnyomásmérővel, hőmérővel felszerelése az egészségügyet szolgálhatja, de akár az autóbiztosításhoz hasonlóan az egészségbiztosítás megválasztásánál is támpont lehet – tette hozzá. A jövő kutatási lehetőségeiről szólva elmondta, ha ezen detektorokat olyan robotokra helyezik, amelyek akár az ember által megközelíthetetlen helyekre is eljutnak, újabb elemezhető adatokhoz jutunk.
Kertész János, a Közép-európai Egyetem kutatója Vicsek Andrással, a közösségi hálózatok kutatására szakosodott Maven7 kutatási igazgatójával együtt tartott előadásában arról beszélt, milyen következetések vonhatók le az interneten kialakult kapcsolatokból, hálózatokból, és ezek hogyan hasznosíthatók.
Mint mondta, a terjedő információk akár tőzsdei előrejelzésre vagy egy parlamenti választás eredményének előrevetítésére is hasznosíthatók. Példaként említette, hogy a németországi pártok internetes követéséből, Wikipédia-oldaluk látogatottságából következtetni lehetett a CDU/CSU győzelmére.
Vicsek András az interneten terjedő információk kutatásával kapcsolatban elmondta, meg kell találni az információterjesztés csomópontjait, és azt is vizsgálni kell, ki milyen információkkal érhet el széles közönséget.
Egy kutatásukban a magyar politikai pártok publikus Facebook-oldalaival kapcsolatban azt vizsgálták meg, hogy melyek azok az oldalak, amelyektől egy "like"-kattintásra vannak. Mint mondta, ebből nemcsak arra lehet következtetni, hogy a pártot kedvelők milyen életmódot folytatnak, mit kedvelnek, hanem akár a politikai szövetséges keresésének irányára is, hiszen az eredmények megmutatják, egy-egy párt támogatói mely politikai erőket kedvelnek még.
Egy adott szakma, például az informatikus társadalom specifikus közösségi oldalainak elemzéséből kiolvashatók, kik a véleményvezérek. Néhány iparágban már használják az így nyert információkat. Egy nagy autógyár például az új termékének piacra dobása előtt már felkérte a legbefolyásosabb bloggereket a tesztelésre, és véleményüket figyelembe is vette a fejlesztéskor - mondta.
A mobiltelefonokban lévő GPS-ek adataiból vizsgálható az emberek mozgása. Ez a bankokat segítheti abban, hogy hova helyezzék ATM-jeiket, de akár új éttermek helyének kiválasztásában is támpontot adhatnak – magyarázta.
Kapcsolódó cikkek
- Internet Hungary konferencia Siófokon
- Csapdák növekedés nélkül?
- Mobil megoldások a HVG Mobile Day keretében
- Digital Hack néven Országos Marketing Konferenciát rendeznek
- Közeleg az idei Internet Hungary
- Médiakonferencia fókuszban a fiatalokkal
- Ha van pénzed és infrastruktúrád, uralod a kiberteret
- „A média hatása a gyermekekre és fiatalokra” – VII. Nemzetközi Médiakonferencia
- Informatikai Biztonság Napja – valóban figyel minket a Big Brother?
- Hazánkba látogat John C. Maxwell
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.