Bemutatkoztak az új iPadek

Czipperer Dia, 2013. október 24. 15:27

Két új iPad modell is bemutatkozott az Apple október 22-ei sajtóeseményén, amelyekre már régóta vártak a felhasználók. Egy kisebb és egy nagyobb modell gazdagítja a portfóliót.

Eddig csak találgattunk, vajon milyenek lesznek az új iPadek, ám végre az Apple hivatalosan is bemutatta a készülékeket. Hogy még jobban csigázza a kedélyeket, a sajtóesemény véghére tartogatta ezeket a gyöngyszemeket. 

 

 

Az 5. generáció pehelysúlyban versenyez

 

A legújabb alumíniumborítású iPad készülék a maga 9,7 hüvelykes 2048x1536 pixel felbontású kijelzőjével kiérdemelte az „Air” jelzőt, ugyanis mérete ellenére kecses és könnyű, mindössze 469 gramm. Ez 28%-kal kevesebb elődje súlyánál. A modell két milliméterrel vékonyabb, mint az iPad 2 volt a maga 9,5 milliméterével, de elődjénél is 20%-kal karcsúbb lett.

 

Az új iPad okosodott elődeihez képest abban a tekintetben, hogy ha a kijelző szélére helyezzük hüvelykujjunkat, tudja, hogy csak „pihentetjük”, és nincs több véletlenérintés.

 

Ahogy az várható volt, az új modellek (a mini is) kétmagos A7processzorral felszerelve érkeznek, amely OpenGL ES 3.0 grafikai támogatással rendelkezik. Ezen kívül kétszer gyorsabb Wi-Fi is párosul az Airhez, amelyet a MIMO-val értek el, vagyis a több csatornás kommunikációval, amely a sávszélesség bővítésének egyik lehetséges megoldása. A táblagép több mint 10 órás üzemidővel rendelkezik, ha Wi-Fit használunk.

 

Többféle színben (fekete, asztroszürke) és kiadásban. Az iPad Air 16, 32, 64 és 128 GB-os hivatalosan november 1-jétől (árakért lásd a táblázatot)

 

Amint kiderült, az iPadet teljesen kivonják a forgalomból, ám az iPad 2-őt továbbra is lehet majd kapni, és ami a legjobb, hogy ellentétben az új iPhone-okkal, Magyarországon már a debütáláskor kapható lesz a modell.

 

Retinával ékesítve

 

A várva várt iPad mini új verziója is megérkezett, amely 7,9 hüvelykes, 3,1 millió képpontos, 2048 x 1536 pixel felbontású., 326 pixelsűrűségű Retina kijelzővel és természetesen 64 bites A7 chippel felszerelve igyekszik elnyerni a felhasználók kegyeit, amely négyszeres gyorsaságot adott a CPU-nak, valamint  nyolcszoros grafikai teljesítménnyel bír. A táblagép képminősége jobb, mint amit egy HDTV nyújtani képes.

 

Itt is kétszer olyan gyors vezeték nélküli kapcsolattal találkoznak a felhasználók, mint az Air modellnél, és az aksi is bírja a strapát 10 órán keresztül. A készülék emellett dupla mikrofont, valamint egy 5 megapixeles kamerát kapott.

 

 

A készülék a nagytesójához hasonlóan asztroszürke és ezüst színekben kapható majd, szintén első körben érkezik kis hazánkba is.

 

Forrás: Apple.com

 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32