Befejeződött a Hungaroton-archívum digitalizálása
A kiadó utolsó szalagos felvételeinek digitalizálása során több meglepetést okozó kincsre bukkantak - hangzott el a Hungaroton sajtóbeszélgetésén. Elmondták, hogy a közelmúltban két felvételük kapott elismerést, az év végéig pedig nyolc új CD jelenik meg.
Hollós Máté zeneszerző, a Hungaroton Music vezetője arról beszélt, hogy a klasszikus zene hívei még mindig jelentős számban tartják fontosnak a CD-vásárlást. Némi "apály" után az év végéig még nyolc friss kiadványuk jelenik meg.
A Fotexnet kutatásokat végzett: a közönség bestsellers listáján változatlanul Bach, Beethoven és Mozart szerepel az élen, ezért a sztenderd repertoár népszerű darabjait felveszik fiatal vagy specialista előadókkal. Így készült el például Rohmann Ditta Bach három cselló szvitjét tartalmazó felvétele, és három másik szvitet is rögzítenek a közeljövőben.
Vivaldi A négy évszak című ciklusát és a D-dúr, valamint d-moll concertóját a Capella Savaria a korabeli hangzást idézve játszotta fel. Különlegesség a romantikus zeneszerző, Végh János három vonósnégyesének felvétele az Authentic Kvartett előadásában. A magyar zenéhez nem csupán Liszt Ferencen át kötődő zeneszerző-zongoragyáros, Ignace Pleyel hat fuvolás kvartettjét Németh Pál, Vitárius Piroska, Balázs Gergely és Karasszon Dénes mutatja be az új korongon.
Ifjú Sánta Ferenc Kossuth-díjas prímás népszerű számokat játszik új felvételén, elkészült Koncz Zsuzsa Tündérország című, az énekesnő egyéniségének kevésbé ismert vonásait bemutató anyaga is, a Katáng együttes Adorján tortája című CD-je pedig a gyerekeknek szól.
A szakfolyóiratokban és lemezmagazinokban rendszeresen méltatásokat kapnak a Hungaroton-felvételek, a brit Gramophone a legmagasabb elismeréssel, az év felvétele díjjal jutalmazta a Bartók Új Sorozatban megjelent 1. és 2 hegedűszonátát, illetve a Szólószonátát tartalmazó CD-t. Hollós Máté úgy vélte, Kocsis Zoltán tavalyi betegségéből felépülve bizonyosan folytatni fogja a Bartók-összkiadás gondozását, hiszen fontos művek várnak felvételre.
A Hungaroton a múlt héten a Nemzetközi Liszt Lemeznagydíjat vette át a Weiner Szász Kamaraszimfonikusok CD-jéért. Tervezik egy centenáriumi felvétel megjelentetését is: 2014 nyarán lesz Fischer Annie születésének 100. évfordulója, itthon valószínűleg az év végén, külföldön 2014 elején lát napvilágot CD-n egy reprezentatív gyűjtemény az 1950-es és 1960-as évek fordulóján készült felvételeiből.
Kapcsolódó cikkek
- Egyedülálló hangélmény Sony zenelejátszókkal
- Sharp GX-M10 Boombox: komoly basszus, cool dizájn, legmodernebb technológia
- iPhone és iPod dokkolók a Sonytól
- Elindult a magyar netezőkre hangolt online zenehallgatás
- Digitális felhőbe száll a zenepiac
- A zenepiac új lehetőségeit keresi a MIDEM
- Letöltés nélküli zeneszolgáltatást indított a Sony
- Még mindig az Apple áruháza uralja a digitális zeneletöltési piacot
- 90 másodperc ingyen az iTunes-on
- Pénzzel támogatja a legális zeneletöltést a francia kormány
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.