A legjobb szoftverbevezetésekre vadászik az SAP
Idén is keresi a közép-kelet európai régió, köztük Magyarország legjobb üzleti szoftverbevezetéseit az SAP. Minden olyan szervezet jelentkezhet, melynél 2013. január 1. és szeptember 2.-a között indult el SAP rendszer.
A cégméret nem akadály, három kategóriában (kis, közepes, nagyvállalat) osztanak majd arany, ezüst, és bronz díjakat. A kategóriák legjobbjai kijutnak a következő, nagyobb fordulóra, ahol Európa, Közel-Kelet, Afrika vállalatai mérkőznek meg.
A negyedik éve megrendezésre kerülő verseny célja változatlan. Olyan cégeket kíván elismerni, melyeknél a legmagasabb minőségben történt meg SAP szoftverbevezetés, eközben törekedtek a gyors, költséghatékony implementációra, és így komoly üzleti értéket teremtettek.
A versenyen tavaly, és tavalyelőtt is díjaztak magyar vállalatokat. A GPS-es járműkövetéssel foglalkozó iData Kft., és a vérnyomásmérőket forgalmazó Hungimpex Kft. kapta meg az ezüst díjakat.
A jelentkezéseket online módon lehet megtenni, november 29-ig, az SAP Quality Awards weboldalán, ahol a részletes feltételek megtalálhatóak. A szervezők most is olyan ügyfélprojekteket várnak, melyek elismert módszertant követtek, professzionális projektmenedzsment övezte a bevezetést, és követték a szoftvergyártó 10 minőségi alapelvét.
Jiri Synacek, az SAP közép-kelet európai minőségbiztosítási igazgatója szerint a megmérettetés kiváló lehetőség a bevezetést végző partnercégek elismerésére is.
Kapcsolódó cikkek
- Népszerűek a vásárlói hűségprogramok
- Az SAP partnere lett az AFF Group
- A WhatsApp vezeti a csatát
- Frissült a Kaspersky Security for Mobile
- Dell és SAP megoldások – adatok másodpercek alatt
- Megkezdődött „Az Év Honlapja” véghajrája
- Csinálod vagy nem?!
- Új szintre emelkednek a biometrikus biztonsági megoldások
- Harmadik negyedéves gyorsjelentés az SAP-tól
- A Telekom civil díjcsomagjaira pályázhatnak nonprofit szervezetek
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!
Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.
Az év legjobb sportmarketing-megoldásait keresik
A Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing Tagozata által idén újra életre hívott Sportmarketing Gyémántdíj célja, hogy elismerje és széles körben megmutassa az egyesületek, a sportolók és a velük együttműködő márkák értékteremtő sportmarketing-megoldásait, és ezáltal hozzájáruljon a hazai sportmarketing színvonalának fejlesztéséhez. A díj elismeréseinek átadására 2025. március 5-én az ETELE Cinemában megrendezésre kerülő Digital Marketing Forumon kerül majd sor, ahol a digitális marketing aktualitásain túl helyet kapnak majd a sportmarketinggel kapcsolatos előadások is.
Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat
Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.
Marketing Diamond Awards: Már csak 5 napig lehet kedvezményesen előnevezni!
A Magyar Marketing Szövetség által szervezett, idén 10 éves Marketing Diamond Awards célja változatlan: megmutatni, hogy a szakmai elismerések nem csak a nagy költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások kiváltságai!
Az ABB ismét várja az egyetemi és főiskolai képzésben részt vevő női hallgatókat mentorprogramjára
A Női Mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken, és lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.