A Google kampányol, hogy Indiában több nő használja az internetet

Czipperer Dia, 2013. november 21. 15:46

A Google egyike azon vállalatoknak, amelyek határozottan hisznek abban, hogy mindenkit megillett az internethozzáféréshez való jog. Ez a motiváció húzódik meg mostani kampánya mögött is, amelyek célja, hogy Indiában minél több nő használja az internetet.

A Google ma, egy sajtóeseményen jelentette be „Helping Women Get Online” elnevezésű kampányát, amelynek saját weboldala is van már. A kezdeményezés fókuszában az indiai nők állnak, akik jelenleg csupán egyharmadát teszik ki az ország internetező közösségének, melynek száma 200 millióra rúg.

 

Rajan Anandan, a Google India ügyvezető igazgatója szerint ezen az arányon javítani kellene, hiszen az ország közelít afelé, hogy a világ második legnagyobb internetes piaca legyen a jövőben. Szerinte az internethozzáférés a nők számára is fontos, hiszen itt kifejthetik véleményüket, új lehetőségeket nyithat meg számukra, valamint segít nekik az oktatáshoz való hozzáférésben.

 

A kampány célja, hogy egy év alatt 50 millió nő számára legyen biztosított az internethozzáférés. Ez úgy igyekeznek megvalósítani, hogy hasznos információkkal látják el őket arról, hogyan is használhatják a számítógépet, internetes készségeiket fejlesztik, valamint olyan alapvető mozzanatokat tanítanak meg nekik, mint például azt, hogyan használják a levelezőprogramokat, chatszolgáltatásokat.

 

 

A hivatalos weboldalon mindezek a hasznos információk megtalálhatók, és emellett számos videó is, amelyek kiemelik a nők számára az internetezés előnyeit. Aki pedig bizonytalan, vagy kérdései vannak, egy ingyenesen hívható forródróton keresztül tovább informálódhat.

 

A Google a kampány során az Intellel, a Hindustan Unilverrel és az Axis Bankkal együtt munkálkodik azon, hogy megmutassák az indiai nőknek, hogy az internethasználat sok mindenben megkönnyíti az életüket. és könnyen hozzáférhetnek az egész országban.

 

 

Forrás: TheNextWeb.com

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32