Megállíthatatlanok a mikroblogok

MTI Sajtóadatbank, 2013. december 8. 09:18

Töretlenül nő a véleménynyilvánítás egyik legfontosabb csatornája, a mikroblogok száma Kínában. Jelentőségüket az állami internet-információs hivatal is hangsúlyozta, az információáramlás egyik legjelentősebb médiumának nevezve. Szerepüket a felhasználók számának robbanásszerű emelkedése is igazolja: a statisztikák szerint november végén már az 1,3 milliárdot is meghaladta a mikroblogfiókok száma, miközben négy évvel ezelőtt még teljességgel ismeretlen volt.

A két legnagyobb szolgáltató a Sina és a Tencent, a kettő közül - jól átgondolt üzleti stratégiájának köszönhetően - az előbbi a befolyásosabb. A Sina mikroblogot 2012 végén 500 millióan használták, naponta öt és fél Magyarországnyian jelentkeztek be oda. A Tencent 540 millió fióknak szolgál otthonául, naponta 70 millió aktív felhasználót felmutatva.
 

A Kínában a nyugati Twitter és Facebook közösségi portálok keverékeként jellemezhető mikroblogokon mindenki fenn van, aki számít. A lakosokon túl vállalatok, társadalmi szervezetek, az összes médium, városi, országos hatóságok, minisztériumok, sőt a kormány is jelen van. A kínai lakosok mellett egyre több külföldi híresség tart fenn fiókot rajongói nagy örömére, így többek között Victoria és David Beckham, Tom Cruise, Ronaldo, Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke és Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója is rendszeresen jelentkezik ott.
 

A héten Kínába látogató David Cameron brit miniszterelnök megérkezte előtt szintén a Sina mikroblogon köszöntötte a kínai lakosságot, egy nap alatt több mint 200 ezer fővel növelve követőinek táborát. A mikroblogok erejét a külföldi nagy cégek is mindinkább tudomásul veszik. Az elmúlt időszakban a Coca Cola, a Louis Vuitton, az Unilever, a Gucci, a Starbucks, a L,Oréal és a Nike sorra nyitotta meg felhasználói fiókját, hogy ezáltal is közelebb kerüljön a kínai vásárlókhoz.
 

Kína szerint a mikroblogok mögötti embertömeg és az információáramlás súlyos veszélyeket is rejt, a társadalmi pletyka és a kormányellenes szerveződés forrásául is szolgálhat. Ezek megakadályozására a platformokon való véleménynyilvánítás szabadságát korlátozzák, a becslések szerint összesen mintegy négyezer cenzor munkálkodik.

Kulcsszavak: mikroblog blog média Kína

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32