Az első romániai személyi számítógép kifejlesztésére emlékeztek Kolozsváron

MTI Sajtóadatbank, 2013. december 8. 17:44

A harminc évvel ezelőtt többnyire erdélyi magyar szakemberek által kifejlesztett első romániai személyi számítógép megalkotására emlékeztek egy konferencia keretében Kolozsváron.

A PRAE 1000 személyi számítógépet 1983 novemberében a Kolozsvári Számítástechnikai Intézetben fejlesztette ki a Patrubány Miklós mérnök vezette kutatócsoport. Az aktatáska méretű gép televízióval és kazettás magnóval összekötve működött, a tévé képernyője monitorként, a kazettás magnó memóriaegységként szolgált. A kolozsvári csoport egy évvel megelőzte a hasonló fejlesztésen dolgozó konkurens bukaresti csoportot. Patrubány Miklós a közmédiának a pénteki esemény után elmondta, hogy a számítógép nevét Szentkuthy Miklós azonos című regénye inspirálta. A latin prae szó nyitányt jelent. 
 

"Tisztában voltunk vele, hogy földcsuszamlásszerű változás fog bekövetkezni azzal, hogy kihozzuk a fehérköpenyes emberek világából a számítógépeket és behozzuk az emberek otthonába" - magyarázta Patrubány Miklós, aki jelenleg a Magyarok Világszövetségének az elnöke. Hozzátette, akkori elképzelésüket az idő igazolta. Amint a konferencián elhangzott, ma már egy egyszerű mobiltelefon is sokkal többet tud, mint az akkori személyi számítógép.
 

Kása Zoltán, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Szenátusának elnöke elmondta, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Matematika és Informatika tanszékén a gép matematikai alkalmazására írtak programcsomagot. "A PRAE 1000 rendkívül gyors számítógépnek bizonyult, de a politika úgy döntött, hogy nem kezdik el a sorozatgyártását" - idézte fel a matematikus.

 

fotó: szatmar.ro

Kulcsszavak: tudomány PC

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32