Nem várhatnak tovább a kereskedők a PC-kassza rendeléssel
Mindössze tíz munkanap maradt arra, hogy a PC kasszák üzemeltetői eleget tegyenek a rendeletnek és átálljanak online kasszára. A nemzetgazdasági miniszter többször azt nyilatkozta, hogy nem csúszik tovább a határidő. Az adóhatóság már ellenőrzi az átállás folyamatát. Egyelőre a kiskasszákat, hiszen a PC-s kasszák még használhatók december 31-ig. Mégis a nagykasszások lesznek gondban, ugyanis január 1-től már csak NAV-hoz bekötött kassza működhet.
Bessenyei István szerint egy hatósági vizsgálat során mindenképpen bizonyítani kell, hogy a kereskedő mindent elkövetett annak érdekében, hogy sikeresen átállhasson üzlete az online működésre. A NAV közleménye szerint is más elbírálás alá esik az, aki meg sem rendelte még a pénztárgépét, mint azok, akik önhibájukon kívül nem jutottak hozzá a pénztárgéphez.
Jelenleg két olyan kasszarendszer van az MKEH listáján, amely PC-s összeköttetéssel rendelkezik és a Laurel engedélyeztetett. Fontos megjegyezni, hogy egy-egy engedély nemcsak egy konkrét gépre vonatkozik, hanem összetett rendszerekre, amelyekben többféle alapkészülék, kijelző, fiskálnyomtató választható. Minden üzlettípus megtalálhatja a speciális igényeknek megfelelő összeállítást – tette hozzá Bessenyei István.
Aki rendelkezik onlinekassza megrendelés visszaigazolásával, az nyugodtabban várhatja a jövő évet, mint azok, akik nem rendelnek kasszát december 31-ig, hiszen utóbbi esetben az ellenőrök azt feltételezik, hogy nem is akarnak együttműködni. A legfrissebb hírek szerint mintegy 120 ezer megrendelést adtak le eddig online pénztárgépekre, holott 200 ezernél több üzembe helyezési kódot igényeltek a vállalkozók. A jelek szerint sokan vannak, akik még kivárnak, de a szakember figyelmeztet: közeledik az utolsó pillanat, amikor még rendelhetnek.
Kapcsolódó cikkek
- Több ezer online pénztárgépbe kerülhetnek Telenor SIM chipek
- Már PC-kasszák is rendelhetők a NAV weboldaláról
- Elektronikusan is megrendelhetők az online pénztárgépek
- Beüzemelték az első PC-s online kasszát
- Engedélyezték az első PC-alapú pénztárgépet
- Az onlinekassza jogi segítséget nyújt a hibásan teljesítő pénztárgépszállítókkal szemben
- Elindult az online kasszák bekötése
- Jól vizsgázott a Laurel pénztárgép-szoftvere
- A Laurel alkalmazása kapott elsőként tanúsítványt
- Speciális csomag a pénztárgépet üzemeltető cégeknek a Telekomtól
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.