A fejlődő piacok felé terjeszkedik a Dell

MTI Sajtóadatbank, 2014. január 17. 13:12

Vállalati rendszermegoldásokra összpontosít és a fejlődő térségek felé terjeszkedik a Dell, de nem adja fel személyi számítógép üzletágát sem. Magyarországon jó évet zárt és az idén is növekedés elé néz a Dell - tájékoztatták a sajtó képviselőit csütörtökön Budapesten a Dell számítástechnikai konszern regionális vezetői.

Tőzsdei kivezetését követően az Egyesült Államok harmadik legnagyobb magánvállalata lett a Dell, de radikális növekedési terveit tekintve akár a világ legnagyobb "start-up" vállalatának is nevezhetnénk - mondta Anja Monrad, a Dell kelet- és közép-európai, EMEA és feltörekvő térségekért felelős igazgatója a vállalat terveiről tartott budapesti tájékoztatón.
 

Az igazgató hangsúlyozta, hogy a 25 milliárd dolláros tőzsdei kivásárlás célja az volt, hogy a vállalatot a részvénytársaságokra jellemző rendszeres beszámolási kötelezettségek és a részvényesi érdekek szorítása alól felszabadítva növekedési pályára helyezzék. Michael Dell tulajdonos elnök-vezérigazgatót idézve hangsúlyozta, hogy a Dell tevékenységének a fókusza mostantól az egyetlen és legfontosabb szempontra, a felhasználói igények kielégítésére irányul.
 

A "Fortune 100" vállalatok 95 százalékát ügyfelei között tudó Dell a személyi számítógép üzletág fejlesztése mellett nagy hangsúlyt fog helyezni a vállalati megoldások és szolgáltatások üzletág kiépítésére is, bővíti értékesítési és képviseleti hálózatának globális lefedettségét és ennek támogatására elsősorban a fejlődő térségekben akar beruházni - mondta el az igazgató.
 

A Dell szervezeti átalakulásáról és a személyi számítógépek értékesítésének folytatásával kapcsolatban a szakmában elterjedt bizonytalanságokra utalva David Spruyt, a Dell kelet- és közép-európai lakossági üzletágának értékesítési igazgatója a sajtótájékoztatón kifejtette, hogy a személyi számítógépek értékesítése a "végfelhasználói számítástechnikai megoldások" keretében továbbra is meghatározó szerepet játszik a vállalat profiljában.
 

A Dell új piaci stratégiáját példázza - mutatott rá -, hogy az Android és Windows operációs rendszeren futó táblagépek a nyugati piaci bevezetés előtt már megjelentek például az ukrán piacon és hamarosan Magyarországon is az üzletekbe kerülnek. Hozzátette, hogy a Dell nemrégiben vette át a vezetést a Samsungtól a monitorok világpiacán és a cég nevéhez fűződik a jelenlegi legolcsóbb 4K (UHDTV, ultra-nagyfelbontású, 3840 pixel széles) monitor bemutatása is.
 

A magyar piacon a Dell jó eredményt ért el tavaly és az idén is forgalmának növekedésére számít - mondta Dienes-Oehm Tivadar, a Dell Magyarországért, a Baltikumért és Izlandért felelős regionális értékesítési igazgatója.
 

A negyedik negyedévi értékesítési adatok még nem állnak rendelkezésre - mondta, de az első két negyedévben az IDC piackutató vállalat adatai szerint a Dell piacvezető volt a személyi számítógép eladásokban, a harmadik negyedévben azonban már szoros verseny alakult ki, alig fél százalékpontnyi volt az eltérés a Lenovo, a Dell és a Hewlett-Packard eladási adatai között. Az első három negyedévet azonban így is a Dell vezette személyi számítógép eladásokban. Tavaly sok vállalati beruházás és kormányzati projekt volt, amiből a Dell is jócskán ki tudta venni a részét - mondta.
 

Világpiaci rangjához hasonlóan a magyar szerverpiacon is a Dell számít a második legnagyobbnak, de lemaradása a piacvezető Hewlett Packard mögött folyamatosan csökken. Vannak viszont már olyan szegmensei is a piacnak - például az adatközponti megoldásoknál - ahol a Dell már átvette a vezetést - mondta Dienes-Oehm Tivadar, a Dell magyarországi és régiós értékesítési igazgatója.
 

Kulcsszavak: Dell +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32