MIXELEK – a Cartoon Network és A LEGO közös terméke
Az új termék, a MIXELEK online oldala, a Mixels.com és a hazai online tartalom február 6-tól érhető el. A gyerekeknek tehát hamarosan lehetőségük nyílik, hogy „mixeljék, maxolják és murpöljék”, azaz variálják saját LEGO Mixelek építőjáték sorozatuk elemeit vagy a Calling All Mixels alkalmazással játsszanak mobiltelefonjaikon.
A gyereknek szánt termékek és tartalmak fejlesztésében élen járó Cartoon Network és A LEGO Csoport összefogásából létrejött új izgalmas nemzetközi franchise termék, a Mixelek idén februárban számos platformon mutatkozik be – Amerikában úgy mint hazákban. A márka legkülönfélébb platformokon jelenik meg: a kisfilm bemutatója hazánkban a globális, február 12-i premier előtt, február 3-án 18.30-kor lesz (a szintén új Sárkányok: a Hibbant-sziget védelmezői előtt). Ezt követően a gyerekeknek hamarosan lehetőségük nyílik, hogy „mixeljék, maxolják és murpöljék”, azaz variálják saját LEGO Mixelek építőjáték sorozatuk elemeit vagy a Calling All Mixels alkalmazással játsszanak mobiltelefonjaikon.
A gyerekek médiafogyasztási szokásai szinte napról-napra változnak – e trendnek felel meg a két cég közötti nagyszabású együttműködés és végterméke, a Mixelek, és e jelenségre reflektál a Cartoon Network szemléletmódja a tartalomfejlesztés és terjesztés terén. A Cartoon Network és a LEGO világ-színvonalú animátorok, játékfejlesztők és terméktervezők segítségével több platformú terméket alkotott, így teremtve integrált, élmény dús játékkörnyezetet a gyerekek számára.
A Mixelek egy színes lényekkel teli világ, amelynek szereplői keveredhetnek és összekapcsolódhatnak egymással - olykor meglepő és vicces eredményeket produkálva. A komikus és csintalan figurák három, sajátos karakter jegyekkel ellátott törzsből származnak. Az Inferniták tüzesek és temperamentumosak, de mindig jól jönnek egy kerti sütögetésnél. A Kragszterek egy dolgos bányász törzs, az Elektroidok pedig merész, dinamikus csapat, akikben elegendő energia van, hogy bevilágítsák akár az egész világot. A Nixelek, ellenlábasaik zavaró és romboló természetű kis lények, akik épületek lebontásával, vagy a törzsek megosztásával próbálnak bosszút állni a Mixeleken.
A Mixels.com-on, valamint a Cartoon Network oldalán a gyerekek megtekinthetik a Mixelek rövidfilmeket, az interaktív játékokban mindent megtudhatnak a szereplőkről és a Mixelek világáról. A különböző Mixel figurák variálásával viccesebbnél viccesebb kombinációkat hozhatnak létre, és törzsek életébe is bepillanthatnak a különféle szórakoztató mini-játékokban.
A törzsek egyedi világát különböző, színekben gazdag grafikus elemek jellemzik. Az úgynevezett köbbitekkel (kapcsolóelemek) a gyerekek ugyanabból a törzsből származó Mixeleket variálhatják, hatalmas ’Maxeleket’ alkotva, de különböző törzsek elemeit is összekombinálhatják, hogy új izgalmas lényeket hozzanak létre. Ha a gyerekek sikeresen kombinálják a Mixeleket, jutalmul újabb mini-játékokat nyithatnak meg. Az új Mixelek-ternékek piacra kerülésével újabb és újabb törzsekkel és mini-játékokkal bővül majd a Mixelek végtelen világa. A Mixels.com-ot a Cartoon Network Digital fejlesztette, a Watch Cartoon Network alkalmazást és a Cartoonnetwork.com oldalt is jegyző Emmy-díjra jelölt stúdió.
Az 1-2 perces animációs rövidfilmekben a szereplők megannyi izgalmas kaland során ’mixelnek’ (két szereplő csatlakozik); ’maxolnak’ (a törzs mindhárom tagja csatlakozik); vagy ’murpölnek’ (a szereplők nem passzolnak egymáshoz, ebből mulatságos kreatúra születik). A rövidfilmek Amerikában február 12-től, hazánkban február 3-tól, hétfőnként lesznek láthatók a Cartoon Networkön. A produkciót John Fang (Generátor Rex, Ben 10) és Dave Smith (Pindur pandúrok) rendezte, a Cartoon Network Studios gyártja. Produkciós vezetők: Jennifer Pelphrey, Tramm Wigzell, Brian Millerés Rob Sorcher
Az első negyedévben bemutatkozó Calling all mixels digitális alkalmazás a kombináció, a harc, a stratégia és a kreativitás játékos egyvelege. ’Találj rá elveszett Mixelekre, fedezz fel új földeket a gazdag látványvilágú 3 dimenziós grafikai környezetben, közben alkoss izgalmas új szerkezeteket, így nyerhetsz Köbbiteket.” – valahogy így szól a játék mottója.
A játékosok az Inferniták törzséből származó Flain szerepébe bújhatnak, aki kalandra indul, hogy megtalálja és egyesítse az elveszett Mixel törzseket! Nem lesz könnyű dolga, mivel a bosszantó Nixelek a Mixelek földjein portyáznak, és folyamatosan galibát okoznak. Flainnak és a többi Mixelnek minden képességüket latba kell vetniük, hogy újabb szövetségesekre tegyenek szert, új bázisokat foglaljanak el, összetevőket gyűjtsenek, megerősödjenek és a leküzdjék a folyamatos Nixel-fenyegetettséget, és végül egyesíthessék az összes Mixel törzset! A Mixelek világát a Hibernum Creations fejlesztette, és az Emmy- és Webby- díjra jelölt Cartoon Network Games mutatja be.
A LEGO Mixelek egy új szórakoztató, gyűjthető karakterekből álló építőjáték sorozat, amely a LEGO építőjátékok kreativitását és sokoldalúságát alapul véve, fizikai formában is átélhetővé teszi a „mix, max és murp” élményét a gyerekek számára. A LEGO Mixel különböző törzsek (Frosztikonok, Inferniták, Flexerek, Kregszterek, Elektroidok és a Fogas Bagázs) formájában jelenik meg a játékboltokban az év folyamán. A rejtélyes ’Köbbitek’ segítségével a gyerekek variálhatják, kombinálhatják a LEGO Mixeleket, valamint új karaktereket alkothatnak meglepően vicces eredményekkel, és teljességgel belefeledkezhetnek, a Mixelek varázslatos világába.
A LEGO Mixels Series játék termékcsalád elnyerte idei Toy Fair New Toy Awards 2014-díjat (A londoni játékvásár új játék-díja 2014) zsebpénz-kategóriában. A díjat, amelyet az éves a londoni Játékvásáron osztottak ki, egy játékterjesztőkből álló szakmai zsűri ítélte oda, mint a 2014-es új játékok közt a legnagyobb kereskedelmi forgalomra számító terméknek.
Kapcsolódó cikkek
- Mobilon tesztelik a Facebook keresőmotorját
- Közel 1 milliárd okostelefont adtak el tavaly
- Megújul a kínálat a Vaterán
- Magyar oldallal készül a világ egyik legnagyobb fotóügynöksége
- Képszerkesztő funkciót kapott a Twitter Android alkalmazása
- Rekordot döntött az LG az okostelefon eladásokban
- Reklámringben az online média és a tévé
- "Itt a cigi, hol a cigi" – egy alkalmazás megmutatja
- A Tchibo elindította online partnerprogramját weboldal tulajdonosoknak
- Miért optimalizáljuk mobilra honlapunkat?
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás
Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.