Bionikus agy kifejlesztésére buzdítják az ausztrál tudósokat

MTI Sajtóadatbank, 2014. február 27. 12:44

Bionikus agy kifejlesztésére buzdítja az ausztrál tudósokat az ausztrál tudományos akadémia friss tanulmánya. A bionikus agy létrehozását célzó kutatómunka forradalmasíthatja az Alzheimer-kór, a poszttraumás sokk, az autizmus és a skizofrénia megelőzését és gyógyítását.

Az akadémia és a Theo Murphy alapítvány által készített, az agykutatás jövőjéről szóló tanulmány szerint a következő tíz évben 250 millió ausztrál dollárra (51 milliárd forint) lesz szükség olyan projektekhez, amelyek az emberi agy működését kívánják megérteni. A tanulmány a bionikus agy kifejlesztést sürgeti, és felhívja a figyelmet az amerikai és európai agykutatásba fektetett hatalmas összegekre. Az alapítvány kutatócsoportjának vezetője, Bob Williams genetikus elmondta: ausztrál tudósok készítettek a világon először bionikus fület és szemet, tehát óriási tapasztalattal rendelkeznek ezen a területen. A bionikus agy ennél azonban nehezebb feladat lesz, ám a hozzá vezető kutatómunka forradalmasíthatja az Alzheimer-kór, a poszttraumás sokk, az autizmus és a skizofrénia megelőzését és gyógyítását - hangsúlyozta Williams.
 

"Minden okunk megvan arra, hogy úgy véljük, ha sejtről sejtre megértjük az emberi agy felépítését, jobban tudjuk majd, mi megy végbe az anyagcsere szintjén, ami ezeket a mentális betegségeket okozza" - tette hozzá a The Guardian című brit lap tudósítása szerint.
 

Az agyműködés kutatására és átfogó feltérképezésére irányuló, már az első évben 100 millió dollárral (23 milliárd forint) finanszírozott projektet hirdetett meg 2013 áprilisában Barack Obama amerikai elnök. Az Európai Bizottság ugyanennek a hónapnak a végén mintegy 150 millió euró (46,5 milliárd forint) összegű támogatást különített el húsz új nemzetközi agykutatási projekt céljára a 2013 májusban indult "agykutatás európai hónapja" elnevezésű kezdeményezés részeként.
 

Magyarországon tizenkétmilliárd forintos kormánytámogatással Nemzeti Agykutatási Program indult szerdán a felfedező kutatások, a megelőzés, az innováció, az orvosi ellátás hatékonyabbá válása, a gyógyszerfejlesztés, valamint a hazai tudományos eredmények ösztönzése érdekében. Az erről szóló együttműködési megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök, Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Freund Tamás, a Nemzeti Agykutatási Program elnöke, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet igazgatója írta alá az Akadémia épületében.

Kulcsszavak: tudomány agy

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32