Fél év múlva piacon a Project Ara [Videó]

Farkas Norman, 2014. április 18. 11:03

Májusban elkészül az első Project Ara mobil alapmodulja, decemberre várható a platformot támogató Android frissítés megjelenése, januárban pedig kezdetét is veheti a cserélhető modulokból építkező készülékek értékesítése. Ez nem minden, hiszen a Google nyáron beizzítja speciális 3D nyomtatóját is, ami lehetővé teszi, hogy a Project Ara modelleket egyedi térbeli mintázatokkal ékesített burkolattal rendelhessék majd meg a vásárlók.

A korábban a Motorola nevével fémjelzett, de már a Google szárnyai alatt fejlődő Project Ara már 2015 januárjában elérhet a felhasználókhoz. Ez azért is nagy hír, mert nemrég még nagyon távolinak és bonyolultnak tűnt a koncepció megvalósítása.

 

Emlékeztetőül: a Project Ara lényege, hogy az okostelefon egy alapmodulból és több, szabadon cserélhető elemből épül fel, így egyszerűen átalakítható a készülék. Így például kamerát, processzort, memóriát, akkumulátort, kijelzőt cserélhetünk anélkül, hogy készüléket váltanánk – csak az adott modult kell megvásárolnunk hozzá. A koncepció nemcsak szabadságot ad a júzer kezébe, hanem jelentősen megnöveli az eszközök élettartamát is, hiszen az alapmodult több éven keresztül használhatjuk anélkül, hogy elavulna. Emellett nagy hangsúlyt kap a projektben az egyediség: a vásárló úgy válogathat a különböző modulok között, határozhatja meg készüléke színét és mintáját, mintha egy alkalmazásboltban szemezgetne a szoftverek rengetegében.

 

 

A Google csúcstalálkozókat szervez a Project Ara mielőbbi életre hívása érdekében. A cég már kiadta a fejlesztőknek a modulok fejlesztéséhez szükséges MDK-t (Module Developers Kit), továbbá számos hardvergyártóval együttműködve dolgozik a különféle modulok létrehozásán.

 

A Project Ara nagyon gyorsan halad előre: várhatóan májusban elkészül az alamodul energiaellátást biztosító rendszere, augusztusban pedig elkezdik tesztelni a Google speciális 3D nyomtatójának prototípusát, aminek bevetésével lehetőség nyílik arra, hogy a Project Ara gyümölcsét jelentő készülékek burkolatára térbeli mintákat vigyenek fel. Ezáltal a leendő vásárlók nemcsak mobiljuk színét választhatják ki, hanem a készülékház domorú mintázatát is.

 

Decemberben, a hírközlési hatóság ellenőrzéseinek lezárultával a Google kiad egy Android frissítést, amely támogatja az Ara modulokat. Innen már csak egy lépés a moduláris készülékek piacra dobása, amire a tervek szerint 2015 januárjában kerül sor.

 

Nagyon izgatottan várjuk a Project Ara alapú kütyüket, melyek a keresőóriás várakozásai szerint jelentősen átalakítja majd az okostelefon piacot. 

 

 

 

 

[Forrás: GSM Arena]

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32