Indul a Big Blog Exchange

MTI Sajtóadatbank, 2014. április 22. 09:27

Restartol a Big Blog Exchange, a világ legnagyobb blogger csereprogramjának idei pályázata. Itt az új kaland, melynek során 16 blogger egyszerre cserél lakóhelyet, blogot és életet a világban.

A Hostelling International Big Blog Exchange programjában tavaly 173 ország 1173 legnépszerűbb bloggere indult a szavazáson. A 100-as világlistán három magyar blog szerepelt, az egyikük rögtön a 2. helyen. Bár a nemzetközi zsűri nem válogatta be őket a nyertesek közé, de teljesítményük máig beszédtéma maradt.

A program három nemzetközi díjat is kapott: az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO), a World Youth Student and Educational Travel Confederation és a Brit Ifjúsági Utazási Díjkiosztó is elismerte a világ leginnovatívabb marketingkezdeményezését.

A belga Liesbet Maroye, a BBE egyik győztese szerint "Nem túlzás, hogy a blogok erejével megváltoztatjuk a világot, mert igenis képesek vagyunk rá: megváltozunk mi magunk, a blogjaink és az olvasóink is, rajtuk keresztül hatunk a világra." Mikael Hansson, a Hostelling International vezérigazgatója: "A világ minden tájáról keresünk olyan bloggereket, akik újra csatlakoznának hozzánk ebben a nagyszerű kalandban."

Bárki, bármilyen nyelven, bármelyik országból indulhat, csak saját blogja legyen.

Kulcsszavak: média verseny pályázat blog

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32