A Facebooké a Moves fejlesztője
A Facebook felvásárolta az egyik legnépszerűbb aktivitáskövető- és naplózó alkalmazásként ismert Moves fejlesztőjét, a finn ProtoGeo Oyt. Jó hír, hogy iOS és Android platformokon továbbra is elérhető marad az app.
A Facebook csütörtökön jelentette be, hogy felvásárolta a finn ProtoGeo Oy startupot, mely a Moves mozgáskövető mobilalkalmazása által vált ismertté.
A Moves-ról annyit érdemes tudni, hogy az okostelefonunk gyorsulásérzékelőjét is kihasználó app, amely folyamatosan képes követni mozgásunkat a térképen. Az összegyűjtött adatokat roppant egyszerű formában tárja elénk: különböző színű körökben láthatjuk, hogy mekkora távolságot, mennyi idő alatt tettünk meg gyalog, bringával, tömegközlekedéssel, vagy futva. A Moves használatával könnyen áttekinthető tevékenységnaplókra tehetünk szert, melyeket még személyesebbé alakíthatunk például úgy, hogy elnevezzük az egyes helyeket, ahol jártunk – a megadott helyeket egyébként a program később már automatikusan felismeri, és ennek megfelelően naplóz.
A Moves tehát egy jó kis app, így nem csoda, hogy a Facebook kivetette rá hálóját. Sajnos nem tudni, hogy Mark Zuckerbergék mennyit csengettek ki a startupért, de a pletykák szerint a közösségi oldal egyik legkisebb összegű vásárlásáról van szó.
Az akvizícióról a ProtoGeo Oy e-mailben tájékoztatta a Moves használókat. A levélben elárulták, hogy bár a Moves csatlakozott a Facebook virágzó mobilapp családjához, iOS és Android platformon is változatlanul elérhető marad és az adatkezelésük sem módosul.
Mark Zuckerberg azt mondta, hogy ez az üzlet a mobil ökoszisztéma felépítésének egy fontos állomása. Közelebb visz a végső célhoz, ami nem más, mint egy összekapcsolt világ megalkotása.
[Forrás: ZDNet]
Kapcsolódó cikkek
- Űrbéli üdvözlet a 40 éves Rubik-kockának
- 1 millió aktív mobilozó a Facebookon
- Közösségi médiamutatók hazánkban
- Drónokkal internetet – a Facebook megvenné a Titan Aerospace-t
- Megérkezett a Facebook Messenger Windows Phone-ra
- A Facebook-felvásárlás után több órára leállt a WhatsApp
- A Facebook megvette a WhatsAppot
- Mobilon tesztelik a Facebook keresőmotorját
- Újságként lesz olvasható hétfőtől a Facebook
- Érkezik a Facebook hírolvasó alkalmazása, a Paper
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy
Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.